A közelmúltban az egyik beszélgetése után értem utol Récsei Noémit. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy kérdezhettem őt és diskurálhattunk. Felnézek rá, és nagyon fontosnak tartom a munkásságát, a témákat, amiket mer boncolgatni a nyilvános térben.
Televíziós és rádiós műsorvezető, újságíró, narrátor, kultúraszervező vagy. Mindig is ilyen irányba szerettél volna elmozdulni az életben?
Gyerekkorom óta szerettem volna tévézni meg rádiózni, tehát nekem ez nem idegen műfaj.
Nagyon-nagyon szeretek közönség előtt megnyilvánulni. Testhezálló nekem ez a műfaj, egyáltalán nem okoz nehézséget, diszkomfortot, hogy emberek előtt nyilvánuljak meg és nehéz társadalmi témákat boncolgassak.
A Gombaszögi Nyári Táborban az első beszélgetésem a kanapéforradalommal, kommentháborúval kapcsolatban volt. Nagyon fontos társadalmi jelenség, amely okán tudatosítanunk kell, hogy az online világban történő cselekedeteink ugyanolyan, ha nem súlyosabb erővel bírnak, mint az offline életben való cselekedeteink, úgyhogy ez szerintem egy nagyon is fontos dolog. Minden cselekedetnek van rövid- és hosszútávú következménye, tehát nagyon örülök annak, hogy egy ilyen témát tudtam a TANDEM égisze alatt megvalósítani. A másik beszélgetésem pedig a gyermektelen nők kérdését járta körül. A társadalmi nyomásból egy szeletet próbáltunk színpadra vinni. Ezt a jelenséget azoknak a nőknek kell elszenvedniük, akiknek nincs gyerekük különféle okok miatt. Az, hogy teltházas volt a beszélgetésünk számomra is megdöbbentő volt. Ez azt is mutatja, hogy van értelme nagyon komoly, mély társadalmi témákat is a pódiumra vinni és feldolgozni. A beszélgetés utáni értelmes és értékes hozzászólások is azt mutatják, hogy van igény és már is kultúrája annak, hogy komoly, tabutémákról közönség előtt is beszélgessünk.
Miképp látod egyébként: fejlődik a társadalom? Próbál elmozdulni egy kicsit a férfiuralom felől? A nőknek is több és fontosabb szerep jut? Jobban megértésre találnak?
Nagyon szépen köszönöm a kérdést! Úgy örülök, hogy férfi kérdező veti fel ezt a gondolatot! Nem is azt mondanám, hogy elmozdul, hanem inkább azt hangsúlyozom, hogy kiegyensúlyozottá válik. A környezetemben rendkívül sokan intelligensen, nyitottan kommunikálnak erről a kérdésről. Számottevően már felülnézetből tudják szemlélni a női-férfi dilemmákat, dinamikákat, problémákat, így felülnézetből tudnak rálátni a társadalmi helyzetekre. Amikor azt látom, hogy a beszélgetéseim folyamán újabb és újabb arcok jönnek a közönség soraiba, mert érdekli őket egy érzékeny, elhallgatott – akár a kérdésedre utaló – téma, az számomra azt mutatja, hogy valószínűleg valahol hallottak a munkámról, a tevékenységemről és ez rendkívül értékes visszacsatolás.
Hiszek abban, hogy érzékenyedik a társadalom.
Remélem, hogy ez nem csak illuzórikus állapot és nem csak az én buborékom tágul, hanem hiszem azt, hogy haladunk, még ha kicsiben is, de ez a hangyamunka majd megtérül valamikor.
Szakmai életed során kerültél hátrányba azért, mert nő vagy?
Igen, de hirtelen nem tudok példával szolgálni. Számtalanszor volt olyan, hogy ki kellett állnom magamért és a kinézetemet ellensúlyozni a szaktudásommal. Az, hogy valaki széppé sminkelhető, vagy szép a haja az nem biztos, hogy ő maga. Ami kívül van az csak a külcsín. De hol van a belbecs?
Sokszor kellett határt szabjak férfi kollégákkal kapcsolatban, és sokszor kellett bizonyítanom a szakmai rátermettséget férfiaknál és nőknél is.
Saját megélt, keserű tapasztalatomból kiindulva egyébként gyakran hívom fiatal kolleginák figyelmét a saját határszabásuk lehetőségére. Merjenek határt szabni, merjenek kiállni, de ez nem férfi-női kérdés, hanem ez az alá- és fölérendelt emberi viszonyok tükre. Itt egyébként gondolhatunk a tanár-diák viszonyokra is, amikor egy tanár többet megenged magának a kelleténél: legyen fiú vagy lány, a diáknak muszáj határt szabni és muszáj néha kikérni magunknak, hogy ez már túlmegy a jóízlés határán. Véleményem szerint, ha olyan újságíróink, műsorvezetőink, „hangos megszólaló” szakembereink vannak, akik ezt merik és tudják is vállalni, akkor roppant fontos, hogy ezt tudják, merjék vállalni. Társadalmi közügy kellene, hogy legyen ez a kérdés (is).
Merthogy bizony vannak olyan határok, amelyeket nem szabad átlépni sem az offline, sem az online életben.
Itt visszakanyarodnék a gombaszögi beszélgetéshez, amely a kommentharcra épült. Szerinted el fogunk jutni társadalmi értelemben arra a szintre, amikor végre ugyanolyan felelősséggel lesz terhelhető az, aki az interneten követ el abúzust vagy egyéb bűncselekményt, mint a valóságban?
Reményeim szerint igen, s azt hiszem, hogy muszáj lesz, hogy eljussunk erre a pontra, merthogy az online térfél egyre inkább ugyanúgy az életünk szerves része, maradéktalanul hatást gyakorol az offline életünkre. Az online világgal kapcsolatban a kutatók elég gyakran hangsúlyozzák azt, hogy a mostani alfa- meg a Z generáció valósága az online – virtuális – valóság is. Már teljes valóságképként jelenik meg náluk, ami azt jelenti, hogy
ők már azt hiszik, hogy az online életben történő megnyilvánulásaik a való életbeli megnyilvánulások.
Hiszem azt, hogy az össztársadalom eljut majd oda, hogy az online cselekedeteinknek, beleértve az online agressziót is, következményei kell, hogy legyenek. Apropó online agresszió: egyébként közszereplőként rendszeresen ki vagyunk téve ennek a jelenségnek, még én is, aki nem vagyok túl megosztó egyén. Megoldás kell, csak még nincs meg az oda vezető út. Egyelőre ezzel kapcsolatban nincs kiforrott véleményem, amelyet megosztanék az olvasókkal, hallgatókkal, nézőkkel, de hiszem azt, hogy ezek
nem maradhatnak hang és szó nélkül, merthogy ez is agresszió, online agresszió.
Ha annyit elárulhatok, a TANDEM-mel karöltve a közeljövőben lesz egy erre reagáló kampányunk. Az online agresszióra fogjuk felhívni a figyelmet és reményeink szerint fel is számoljuk valamelyest, már amennyire lehetséges.
Ez egy nagyon jó kezdeményezés, fontosnak tartom, hogy a közszereplők felszólaljanak ilyen témában, úgyhogy örülök, hogy te ezt küldetésednek vetted és jó, hogy említetted a tanár–diák kapcsolatokat is! Sajnos, ahogy egyetemre járok – a tanárképző karra –, leendő tanárokként sokat beszélgettünk a csoporttársakkal a szélsőséges tanár-diák viszonyokról. És igazából az a szomorú valóság, hogy nagyjából mindenkinek volt tapasztalata tanári visszaéléssel. Remélem, rövid időn belül eljutunk egy olyan szintre, amikor tisztességesen fognak a tanárok a diákjaikhoz viszonyulni. Te is, mint szülő és mint mindenki, én is, mint majd jövőbeli szülő azt szeretném, hogy a gyerekeim biztonságos közegben nőjenek fel. Szerinted ezt, hogy lehetne elérni?
Nagyon köszönöm, hogy ezt is beemelted! Saját részről nagyon fontosnak tartom az udvariasságot a gyerekem irányába is, próbálok példával előtte járni. Ha valamikor nem úgy kommunikálok, ahogy azt megérdemelné, akkor tudok bocsánatot kérni, annak ellenére, hogy még nagyon kicsi. Igyekszem visszacsatolni, érzékenyen reagálni. Ami pedig a tanár-diák viszonyokat illeti, nekem is volt pedagógus részéről indokolatlan határátlépés, visszaélés, valamint olyan kommunikáció, ami nem megengedett és nem lenne helye egy egészséges társadalmi berendezkedésen belül. Nagyon fontos, hogy erre felhívjuk a figyelmet és szentül hiszek abban, hogy az autoriter kommunikáció (és megnyilvánulás) leépülőben van.
Ahogy a szülő-gyerek viszonyokban is az egyenjogú emberi viszonyok lennének a kívánatosak, ugyanúgy a szülő-pedagógus és a pedagógus-gyerek viszonyokban is.
Nem hiszek az alá-fölé rendelt emberi viszonyokban, mert az szerintem nem vezet sehova. Sok rossz példát láttunk erre a 20. században, és ez csak alulfogalmazása annak a jelenségnek, aminek közvetve tanúi lehettünk, hogy az autoriter hatalmak és az autoritás milyen szélsőségeket képes megmozgatni.
Sok beszélgetést szervezel, amelyeket magad vezetsz. Mi alapján választod ki a témákat, illetve a meghívott vendégeket?
Néha a közönség igénye alapján, máskor a saját érdeklődésem alapján, de rendező vagy szervező igényeit is megpróbálom szem előtt tartani. Az igények kiszolgálása nem politikai igények teljesítését jelenti, ezt nagyon fontosnak tartom elmondani. Gombaszögön az egyik beszélgetésemet azzal indítottam, hogy elhatárolódom a beszélgetések politikai befolyásától, itt gondolok a Magyar-Grendel vitára, ami nem valósulhatott meg. Fontosnak tartom továbbá, hogy mindig maradéktalanul civil hangvételűek legyenek a beszélgetéseim. Reményeim szerint társadalmi célúak és közszolgálatiak és mindig az érzékenyítés célját is szolgálják.
Legyen legalább öt gondolat, amit haza tudnak vinni a nézők: amit tovább tudnak gondolni, amit magukban át tudnak folyatni.
Mindig igyekszem szakirodalommal is ellátni a nézőinket, legalább öt-hat könyvcím mindig hangozzék el, ami a témához kapcsolódik. Általában azért a saját érdeklődésemre hagyatkozom. Aztán pedig nagy öröm látni az őszinte érdeklődést, merthogy azt mutatja, hogy a gondolataimból kipattant beszélgetések nemcsak engem érdekelnek, hanem másokat is. Ha azt tapasztalom, hogy százan is eljönnek egy beszélgetésre, az nagyon reményteljes és pozitív visszacsatolás.
Aki hisz a szavak erejében – Öt éve indultak Récsei Noémi önálló beszélgetőestjei
Többször is szervezel beszélgetést szűk értelemben vett hazád, Zselíz és régiójának kiemelkedő személyiségeivel. Fontos neked a szülőfölded?
Mindig hangoztatom, hogy zselízi vagyok és soha nem felejtem el, honnan indultam. Nemrégiben az 58. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon vezettem műsort, ami hatalmas nagy dolog egy szlovákiai magyar műsorvezetőnek. Azt hiszem, mindenkinek nagy dolog megjelenni, megnyilvánulni és dolgozni egy ilyen rangú és hírű eseményen. Éles kontrasztja volt annak, ahonnan indultam és ahová érkeztem, de ott sem felejtettem el, honnan is jövök és ezért is tartom nagyon fontosnak, hogy mindig hazatérjek és hazavigyem azokat a szakembereket, akiket a nagyvilágból tudok hazavinni. Az ő tudásukkal tudom segíteni és árnyalni azt a régiót, ahonnan indultam és indultunk, merthogy tényleg világhírű tudósai vannak Zselíznek, ill. Zselíz körzetének.
Büszke vagyok a kisvárosi startra, merthogy két lábbal tudok járni a földön.
A televíziós, rádiós és egyéb munkám, szóval minden, amit csinálok, egyáltalán nem magától értetődő, hanem olyan különleges ajándék, amelynek szeretettel hódolhatok. Rendkívül fontos számomra, hogy naponta emlékezzek arra, honnan jöttem, mert ez tart engem a földön. Remélem, hogy motivációval szolgálok majd azoknak a diákoknak, akik álmodnak, akik mernek hinni magukban, mert lehet, tíz év múlva egy szintén zselízi műsorvezető fogja vezetni a műsort mondjuk Karlovy Varyban.
A felvidéki Récsei Noémi műsorvezetőként mutatkozott be a Karlovy Vary Filmfesztiválon
Reméljük. Legyen így! Utolsó kérdésként szeretném megkérdezni, hogy mit tartogat számodra a jövő? Szeretnéd folytatni ezt a tevékenységet, esetleg még miben gondolkozol?
Ugyanígy párhuzamosan folytatódnak majd a beszélgetéseim is, tehát megpróbálom megtalálni a természetes egyensúlyt a család és a szakma közt. A szakma nálam több összetevőből álló mozaik: a televízió, a rádió, a beszélgetések, egyéb műsorvezetések kombinációjából összeálló massza.
Fontos, hogy megtaláljam az egyensúlyt, és ha megvan, akkor én is jól vagyok, és a családom is jól van.
Riedly Miklós Kristóf, ATEMPO.sk
Fotó: Csáky Mátyás / ATEMPO.sk, BacuPhoto
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!
