"Berobbant" a mozikba Hancsovszky! – mutatjuk hol látható az új szlovákiai magyar film

Több százan nézték meg a Hancsovszkyt a film vetítésének első napján. Az ízig-vérig szlovákiai magyar filmet Pozsonytól Kassáig mintegy 16 hazai mozi tűzte műsorára.

Meddig lehet elmenni, amikor mindentől megfosztanak, amikor sarokba szorítanak? Gyáva az aki nem tesz semmit? Ki robbantotta fel a tornaljai csendőrőrsöt? - a megrázó erejű film a napokban debütált a komáromi Tatra moziban, az október 3-i tornaljai ősbemutató pedig szintén teltházas volt.

 

Hancsovszky film

 

“Felemelő ez a pillanat. Nem mindennapos, hogy egy olyan szlovákiai magyar téma kerül a mozivászonra, amelyről évtizedekig senki sem beszélt. A színészek és az alkotók beletették a lelkület ebbe a produkcióba, most a nézőkön a sor, szeretettel várunk mindenkit.” - mondta Laczkó Sándor, a film rendezője és producere.

OTT JÁRTUNK: Hancsovszky Béla mozivászonra lép (KISRIPORT)

A film egy tornaljai gimnazista hihetetlen történetén keresztül eleveníti fel Csehszlovákia egyik legsötétebb időszakát. 1945-ben járunk, a második világháború borzalmai után épp fellélegző tornaljai fiatalok, köztük a tizenkilenc éves Hancsovszky Béla, végre élni szeretnének. 

 

 

A fiatalok jövőjét azonban sötétbe borítja a csehszlovák államvezetés retorziói, a kitelepítések és a magyar nyelv betiltása. Egy nyári éjszakán a tornaljai csendőrőrs titokzatos körülmények között felrobban és a merényletet Hancsovszky Béla vállalja magára, akit ezért halálra ítélnek. Az ügy azonban váratlan fordulatokat vesz és végül már az ügyész is elbizonytalanodik a fiú bűnösségében.

Az alkotók szerint szélesvásznon, 5.1-es hanggal érdemes igazán látni a filmet, a moziban csak a következő egy hónapban nézhető meg a film.

 

A film itt látható még:

október 6., 7.,8.,9. - Pozsony, Bory Mall Cinemax
október 6., 7.,8.,9. - Dunaszerdahely, CineMax
október 7. - Rimaszombat, Orbis Mozi
október 8. - Komárom, Tatra Mozi
október 8. - Kassa, CineMax
október 8. - Nyitra, Cinemax
október 8.,9. - Nyitra, Mlyny Cinemas
október 8. - Tornalja, Mladosť Mozi
október 9. - Losonc, Kino Star
október 9. - Eperjes, Kino Star
október 10. - Rimaszombat, Orbis Mozi
október 10.,15.,16., - Kassa, Úsmev Mozi
október 17. - Párkány, Danubius
október 17., 25 - Somorja, Tuli Cinema
október 21. - Szenc, Mier Mozi
október 23. - Vágsellye, Mozi
október 28. - Komárom, Tatra Mozi
november 2. - Komárom, Tatra Mozi

További időpontok ITT.

ATEMPO.sk
Fotó: archívum