Minőségi koncerteket kínál idén is a párkányi Őszi Kulturális Napok rendezvénysorozat Himmler György szervezésében. Az utolsó előtti eseménynek a Liszt Ferenc Zeneiskola koncertterme adott helyet, ahol az Ipoly-mentén alakult Kiss Zenészek léptek színpadra, akik a hazai könnyűzenei együttesek egyik legfelkapottabbja.
A 2013-ban Ipolybalogon alakult formáció az évek során számos színpadon állt már Felvidéken és Magyarországon egyaránt. Visszajáró fellépői a Gombaszögi Nyári Tábornak, de zenéltek már a kapolcsi Művészetek Völgyében is. Az együttes 2023-ban abszolút győztesként végzett a 9. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemlén és a Tompa Mihály Országos Versenyen is. Különdíjjal tértek haza az Öröm a zene Kárpát-medencei döntőjéről.
A zsűrit is megkönnyeztették a Kiss Zenészek – az Öröm a zene díjazottjaival beszélgettünk
Repertoárjukban egyre több saját szerzemény szerepel különleges dalfeldolgozások mellett. Ebből adtak ízelítőt Párkányban, ahol már teljes zenekarként állhattak színpadra.
„A szűkebb tér ellenére igyekeztünk átjárni minden kis(s) zugot a zenénkkel, hogy az eljuthasson minden ember szívéhez.” - tette hozzá a zenekar.
De a koncert után sincs pihenés, hisz hamarosan érkezik legújabb klipjük. Egy kis ízelítőt már ma este kaphatunk belőle. Nézzétek meg közösségi oldalukat!
EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Csáky Mátyás / ATEMPO.sk