Gyönyörű népviseletben, énekszóval érkeztek a helyi, a rozsnyói, a somorjai, az ógyallai néptáncosok a komáromi Klapka térre, szeptember utolsó szombatján délután. Előttük a zenekar vonult. Lakatos Áron hegedűs, prímás, Alt István másodhegedűs, Erőss Barnabás brácsás, Hanusz Zoltán nagybőgős. Így kezdődött a Verbunk Napja Klapka György tábornok szobra előtt.
És valami hasonló történt aznap a Kárpát-medencében több helyen. A Hagyományok Háza 2021-ben indította útjára a Verbunk Napját, hogy bemutassa, mennyire sokszínű az egyes tájegységeken ez a férfitánc.
„Felvidéki verbunkokat és az ezekhez tartozó csárdásokat táncolják most öt néptánccsoport tagjai, összesen úgy nyolcvanan. Sallai verbunk, magyar szóló és oláhos. Ipoly-menti is, tréfás verbunk és vasvári váltakoznak majd” – jelezte Hanusz Zoltán népzenész.
Így is lett. Amint megérkeztek a Komárom Táncegyüttes, a rozsnyói Borostyán Táncműhely, a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, az ógyallai Bellő néptáncegyüttes és a somorjai Csalló Néptáncegyüttes, a Generáció Táncegyüttes tagjai, azonnal birtokba vették a Klapka teret, és ropni kezdték a verbunkot, a csárdást, miközben vidáman énekeltek.
Azután a belvárosba indultak, elöl megint a zenekar, mögötte a táncosok, megálltak két helyen és már mehetett is a villamos a pozsonyi sétatéren, újra tánc és ének. Visszatérve a Klapka térre, Kristóf Tibor, a rozsnyói Borostyán Táncműhely vezetője mutatta be, milyen lehetett a zenés-táncos mulatság, amikor fiúkat toboroztak katonának, és persze, verbunkot táncoltak. Nagyokat derültek a nézők, milyen tréfás feladatokat adott, némi vicces felvezetés után, a csoportokból választott fiatal néptáncosoknak, akik ezt láthatóan élvezték.
„A verbunk, a csárdás hozzátartoznak népzenei anyanyelvünkhöz. Kutya kötelessége ismernie ezeket a zenéket valamennyi felvidéki népzenésznek” – fogalmazott Hanusz Zoltán.
Persze, senki sem vonult háborúba a komáromi Klapka térről. A sok éneklés és táncolás után a buszokba mentek a csoportok, azokkal pedig hazafelé indultak. Úgy tűnt, jól érezték magukat az idei Verbunk Napján, a Hagyományok Háza és a Táncfórum – Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesülete szervezte, Gálik Gábor táncművész és koreográfus rendezte eseményen Komáromban.
Kép és szöveg: Bárány János, ATEMPO.sk