" a saját lelkét hallja minden dalban,
és akinek szép a lelkében az ének,
az hallja mások énekét is szépnek…"
Hidaskürtön, a helyi művelődési központ nagytermében második alkalommal a közönség is az előadók énekét hallotta szépnek. A magyar nóta már évszázadok óta szépségében és hangzásában is magyar maradt, bízzunk benne, hogy az is marad.
Elsőként a műsorvezető - Bodri Eleonóra - köszöntötte a megjelent közönséget, majd a község polgármestere, Rózsár Tibor lépett a mikrofonhoz és folytatta a megjelent nótakedvelők üdvözlését.
A nótaest Szeredy Krisztina művésznő és Jalsovszky Mónika szívhez szóló dalával kezdődött. Mindkét énekesnő egy-egy szál vörös rózsával a kezükben énekelte az "Egy rózsaszál szebben beszél…” című dalt, amit a nemrég elhunyt Tonkó István nótáskedvű barátjuk tiszteletére, emlékére énekeltek. István nyugodj békében, emléked megőrizzük!
Ezután folytatódott a vidámabb dalok éneklése. Az est folyamán amatőr előadók léptek színpadra, akik csodálatos, szívet-lelket melengető dalokkal varázsoltak el bennünket a közönséget. Mi pedig vastapssal jutalmaztuk az előadásukat. Ott voltak még Básti János, Csemez Anikó, Lőrincz Roland, Nagy Attila, Slezák Erika és Varga István, aranykoszorús énekesek.
A hangulat kitűnő volt, remekeltek az énekesek és ifj. Berki László és cigányzenekara is kitűnőre vizsgázott. A művelődési ház nagyterme teljesen megtelt, ebből is látni, hogy ilyen műsorokra nagy igény van Hidaskürtön is.
Krizsanné Kajos Irén, ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!