Harmadéves a Budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Volt már Julika és Muskátné az egyetemi Liliomban, Rosetta a Leonce és Léna vizsgaelőadásában. A vihar kapujában című előadásban sok-sok szerepet játszottak osztálytársaival. Merlin című produkciójuk látható a Pesti Színházban. Bukovszky Orsolya, a Jövő nyár című film női főszereplője Komáromszentpéterről indult. Pingpongozott, futott, karatézott. Sokáig úgy tűnt, élsportoló lesz.
„Nemrég küldte el volt napközis tanító nénim egy alapiskolás interjúmat, amelyben arról beszéltem, az olimpiára készülök, egyébként a színház is nagyon érdekel”
– nevet a huszonéves színművészeti egyetemista, aki a komáromi Selye János Gimnázium végzőseként Goldét, Tevje, a tejesember feleségét játszotta a GIMISz Diákszínpad Hegedűs a háztetőn című musicaljében, Bajkai Csengel Mónika rendezésében.
– „Negyedikesként már tudtam, hogy a színház lesz az életem. Spátay Adrianna magyartanárnő ajtókat nyitott ki előttem, kukkantsak be, tényleg érdekel-e. Az ő segítségével, mégis magam jöttem rá, hogy szeretnék színésznő lenni” – vallja be Bukovszky Orsolya, aki a gimnázium után a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar színművész szakára, Eperjes Károly osztályába került. –
„Egy évet töltöttem Kaposváron. Sokat köszönhetek Eperjes tanár úrnak. Azt gondolom, ha nem lett volna Kaposvár, ma nem lennék a budapesti színművészetin” – fogalmaz a szentpéteri lány.
Budapesten, Hegedűs D. Géza és ifjabb Vidnyánszky Attila osztályában a szintén felvidéki Gál Réka Ágota az osztálytársnője. – „Gyermekkorunkban nagyon jóban voltunk, azután a gimnáziumban más társaságokba jártunk. Talán a sors akarta, hogy az egyetemen ismét találkozzunk. Jó barátnők vagyunk, a covid alatt laktam is Rékánál. Ifjabb Vidnyánszky Attila azt mondta a többieknek,
››srácok, e között a két lány között működik a kémia‹‹. Tényleg olyan, mintha testvérek lennénk!
Vecsei H. Miklós Kinek az ég alatt már senkije sincsen című darabjában Réka a fiatal, én pedig az idősebb Ercsey Juliannát játsszuk a Pesti Színházban, ifjabb Vidnyánszky Attila rendezésében” – nevet megint a harmadéves színinövendék, aki a mozikban most futó Jövő nyár című film női főszereplője.
„Két éve nyáron forgattuk a filmet tizenkét nap alatt. Előtte sokat próbáltunk Kárpáti György Mór rendezővel és a fiúkkal, Brezovszky Dániel Györggyel és Liber Ágostonnal. Bár egy egyetemre járunk, nem ismertük egymást. A forgatás óta lettünk jóban. Anna, akit alakítok, nálam fiatalabb lány. Elveszett, bizonytalan, egyedül van. Szabadságra vágyik a gyermekkor és a felnőttkor határán. Az első nyáron azt hiszi, neki mindent lehet. A második nyáron a történet szerinti tragikus esemény felnőtté teszi őt.
Nagy meglepetésemre, a plakátra is rákerültem. A tragédia feldolgozására alkalmazott szabadtéri meditáció közben készült a fotó” – örül a fiatal filmszínésznő, aki nagyon hálás Kárpáti György Mór rendezőnek és Pálos Gergely operatőrnek.
„Nemrég különdíjat kapott a film a tallini filmfesztiválon. Mi is kint jártunk a srácokkal két és fél napig. Volt vörös szőnyeg, fotózás, megnéztük a várost is. Nagy élményem marad az a lovagi étterem, amely egy templom alatt volt, és ahol egy ízletes levest ettünk” – avat be, majd elárulja, ritkán jár haza, mert egész héten akad elfoglaltsága az egyetemen.
– „Szentpéteren a család az első. A gimiből Jókai Máté, Bagócsi Lilla maradtak a legjobb barátaim. És Édes Lili, aki itt lakik, Pesten. Gyakran találkozunk” – zárja beszélgetésünket a Felvidékről indult Bukovszky Orsolya.
Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: archívum