Újra a Kézfogástól lesz hangos a Kárpát-medence – csatlakozz Szarka Tamás felhívásához

Szarka Tamás Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész közös éneklésre hívja a gyerekeket határon innen és túl a nemzeti összetartozás napja alkalmából június 4-én 11 órakor. A nemzeti összetartozás himnuszává vált Kézfogás című dalát eredetileg a Duna tévécsatorna születésnapjára készítette.

2019 óta minden esztendőben együtt, egy időben adják elő magyar gyerekek a Kárpát-medencében és világszerte a Kézfogás című szerzeményt. A kezdeményezés ötletgazdája és a dal szerzője Szarka Tamás, a Ghymes együttes alapítója, aki az akcióval arra szeretné felhívni az emberek figyelmét, hogy a hazájuktól elszakított magyarokat az összetartozásba vetett hit egyesíti, és ez a közösségük megmaradásának záloga is.

 

 

„Évekkel ezelőtt a Duna tévécsatorna születésnapjára készült a Kézfogás című dal, majd elkezdték a nemzeti összetartozás himnuszaként emlegetni. Öt évvel ezelőtt tartottuk az első közös, videós éneklést. Arra számítottam, hogy csak néhány iskolát, óvodát mozgatunk majd meg vele, de több település közössége, hagyományőrzők, szépkorúak otthona is csatlakozott hozzánk, és nemcsak a határmentéről, hanem az Amerikai Egyesült Államoktól Japánig. A világ magyarságának egyik közös pontja lett a kezdeményezés” – számolt be az akció népszerűségéről Szarka Tamás. 

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is tartanak majd élő, közös éneklést egy kiemelt helyszínen. Először a budapesti Kossuth Lajos téren hatezer gyermekkel énekelt együtt Szarka Tamás. Tavalyelőtt az Országgyűlés elnöke is befogadta a rendezvényt, ekkor húsz kiválasztott fiatallal, a Szent Korona közvetlen közelében adták elő a produkciót.

 

Szarka Tamás

 

2022-ben a komáromi Erzsébet hídon jöttek össze a két Komárom diákjai és adták elő a dalt.

Több mint 1000 diákkal énekelte a Kézfogást Szarka Tamás a komáromi Erzsébet hídon (VIDEÓ+FOTÓK)

Idén június 4-én Szarka Tamás 11-kor Budapesten az A38-on énekli el a Kézfogást 220 budapesti óvodással és iskolással. 15.45-kor Komáromban, a Klapka téren is felcsendül a dal Korpás Éva és Derzsi György társaságában. Aznap este 8-kor Szarka Tamás és zenekara ünnepi koncertet is ad az A38 hajón az 1Kárpát-medence Fesztivál keretében.

1Kárpát-medence Fesztivál Budapesten 2024-ben is – részletes program

 

 

Csatlakozni a kezfogas.eu/regisztracio oldalon lehet az eseményhez.

CSATLAKOZZ A FELHÍVÁSHOZ

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Szarka Tamás, Bárány János / ATEMPO.sk