45 éves Majka, az ózdi rapper

Ma ünnepli 45. születésnapját Majoros Péter, művésznevén Majka Fonogram-díjas rapper, dalszövegíró, műsorvezető.

Ózdon látta meg a napvilágot 1979. augusztus 5-én, ahol nehéz anyagi körülmények között nőtt fel. A 2000-es évek elején a Való Világ valóságshow tette ismertté, majd műsorvezetőként, színészként és Dopeman segítségével rapperként folytatta pályafutását.

2003-ban tagja lett Dopeman csapatának, a La Mafia Familiának a tagja, és Dopeman irányításával Londonban rögzítette bemutatkozó lemezét, ami 2003-ban Az ózdi hős címmel jelent meg Magyarországon. A CD fél éven belül aranylemez lett, és Majka a Bravo Otto-díjátadó gáláról a legjobb hazai rapper díjával térhetett haza. Az albumról két kislemez jelent meg: a Kiszavazó show és a Dopemannel készült Dolgok című dalokból.

Második albuma Történt ami történt címmel már Dopeman nélkül jelent meg 2004-ben. A Mondd, ami fáj című dalhoz készült klipjéért a VIVA Comet díját is megkapta. Majd jött a Húz a szívem haza lemeze, melyen Tyson, Pápai Joci és Game is közreműködött.

A nagy áttörést a 2012-ben jelent meg a 4. stúdióalbuma hozta meg Belehalok címmel, melyen közreműködött BLR és Curtis is. Az albumról a Belehalok 2012. márciusában került fel a YouTube-ra és az év végére a legnézettebb magyar zenei videóklip lett több mint 24 milliós nézettséggel. 

A sikernek köszönhetően Majka a továbbiakban főként Curtissel együtt dolgozott és lépett fel. Olyan dalaik születtek, mint a Csak Te Létezel, Magyar vagyok, Supersonal, Füttyös.

Rajta kívül készített dalokat Papai Joci, Kollányi Zsuzsi, Király Viktor, ByeAlex, Horváth Tamás, Tóth Gabi és mások közreműködésével.

2022-ben elváltak útjaik Curtisel és szólóban, vagy is meghívott énekesnőkkel folytatta és a mai napig turnézik az egész Kárpát-medencében. Jelenleg Veres Mónika Nika kíséri őt a koncertekre.

 

Majka a FEZEN Fesztiválon

IMG_5402-1
IMG_5405-2
IMG_5408-1
IMG_5412-2
IMG_5415-3

 

Majkát a Való Világ után először 2004-ben a Cool TV alkalmazta műsorvezetőként. 2006 októberében csatlakozott a Danubius Csili stábjához, ahonnan 2007-ben távozott. 2007-től 2008 végéig a Viasat 3 műsorvezetője volt. 2010-től dolgozott a TV2-nél, ahol először az Ezek megőrültek! című műsort vezette Rákóczi Ferivel közösen. 2011-ben és 2016-ban A nagy duettett vezette Liptai Claudiával. 2013-tól a Sztárban sztár egyik zsűritagja volt. 2014-ben és 2015-ben a Rising Start vezette Ördög Nórával, 2016-ban pedig a Star Academyt vezetik együtt. 2017 januárjától az 50 Milliós Játszma házigazdája.

2024 második felétől az RTL képernyőjén lesz látható, az X-Faktor egyik új mentor lesz.

Két műsorvezetővel jön az X-Faktor 2024 őszén – itt a teljes csapat

 

MAJKA dalaiból válogattunk

 

 

 

 

 

 

 

 

 

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Ágoston

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM