Tucatnyi sztár, program és még egy színházi előadás is vár a Hajómalom Fesztiválon 2024-ben

Felvidék egyik legjelentősebb nyári fesztiválját már hagyományosan Gútán rendezik meg, ahol kizárólag magyar ajkú fellépők vesznek részt és rendkívül széles zenei, művészeti palettát vonultatnak fel a szervezők, gondolva a gyerekektől egészen az idősekig mindenkire. A Hajómalom Fesztiválra a bérletek már előrhetőek, hamarosan  pedig portálunkon is nyerhetsz majd belépőt.

A háromnapos rendezvény 2024-ben július 11-től 13-ig tart. Ezalatt a három nap alatt olyan sztárok lépnek színpadra, mint az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb csillaga, a rapper és médiaszemélyiség Majka, a rendkívül fiatal, de annál tehetségesebb többmilliós YouTube eléréseket produkáló Dzsúdló, illetve napjaink egyik legfoglalkoztatottabb magyar zenekara a Blahalouisiana, akik rendkívül egyedi stílusuk mellett arról is híresek, hogy olyan világsztárok előzenekara is lehetett, mint a Morcheeba. 

 

 

Rahtuk kívül a VALMAR is a Hajómalom Fesztiválon fog koncertezni, ahogy egy szintén nagyon népszerű magyar páros, méghozzá Fluor Tomi és Diáz kettőse, azaz a slágergyáros WellHello, akik ráadásul ebben az évben ünneplik formációjuk tizedik születésnapját.

 

 

Erről a fesztiválról sem hiányozhat a hamisítatlan autentikus cigányzene, méghozzá a műfaj legnagyobbjaitól, a Parno Graszttól, de olyan sztár lemezlovas is elhozza majd a szetjeit Gútára, mint DJ Jauri, akiért valósággal megörülnek az elektronikus dallamok hívei. Ezen felül a Gettócsirkét is élőben hallgathatod meg, mert a pimaszul ifjú rapper, Szirmai Marcell, művésznevén Pogány Induló is színpadra lép, akiről elég, ha csak azt mondom, hogy a fent említett dala 10 millió feletti megtekintésnél jár.

 

 

A Hajómalom Fesztivál persze, mint eddig most is bővelkedik majd gasztronómiai programokban, irodalmi és közéleti eseményekben és a tőle vállalt módon színházi előadás sem hiányozhat a kínálatából. 

Nem is akármilyen darab kerül bemutatásra Gútán, mint a The Art Kulturális Ügynökség komédiája, Egressy Zoltán műve a Sóska, sültkrumpli. Igazi sportvígjáték a mű, melynek hősei egy labdarúgó játékvezető és két asszisztens, akik a nagyok, az elit, a FIFA sztárjai közé vágynak, miközben nekik egyelőre csak a dzsungelliga, a falusi pályák és bíróverés miliője jut. A trió története egyszerre drámai és rendkívül mulatságos kalanddá kerekedik. A keserédes, ám rendkívül szerethető karaktereket Béhr László István, Melecsky Kristóf és Tóth Károly kelti életre. 

NézőTÉR: Örömfoci a színpadon három zseniális színésszel

ATEMPO.sk
Fotó: Hajómalom Fesztivál