Köszönetként íródott az összetartozás jelképévé vált magyar sláger

A Kárpát-medencei magyarság összetartozását jelképezi az idén 25 éves Ismerős Arcok legismertebb dala, a Nélküled. Eredetileg azonban a közönségük iránti hála ihlette a szerzeményt – osztotta meg a zenekar frontembere, Nyerges Attila.

„Az Ismerők Arcok zenekar arra tette fel az életét, hogy valamiféle egységet hozzon létre a Kárpát-medencei vagy a világ bármely pontján élő magyarság között” – kezdte Nyerges Attila, a formáció frontembere. Hozzátette, az egyik legnagyobb slágerük szövege is ezt jeleníti meg, ám csak kevesen tudják, hogy eredetileg más ihlette a dalt.

 

 

„Tízéves volt a zenekar, amikor hálától vezérelve szerettük volna megköszönni a közönségünknek, hogy nem engedték el a kezünket. Ennek a legjobb módja az volt, hogy írtunk egy dalt arról, hogy mi lenne velünk nélkülük. Sokat játszottunk a határainkon túli magyarlakta vidékeken, ez a dal valahogy egészen mást kezdett jelenteni, és mostanra már a Kárpát-medencei magyarság összetartozását jelképezi” – mondta a Máté Péter- és Petőfi Zenei Díjas, Teleki Pál-érdeméremmel elismert zenekar énekese.

„Egy alkalommal próbáltuk meg kihagyni a Nélküledet, égzengés lett belőle” – Interjú Nyerges Attilával 

 

 

EZ, ATEMPO.sk / MTVA
Fotó: Cséfalvay Á. András