Múlt tavasszal – Takács Nikolas új lemezének első dala egy fiatal tehetséggel (+KLIP)

Megjelent a galántai Takács Nikolas készülő Örök tisztelettel című lemezének első dala, a Múlt tavasszal.

„Egy újabb fejezet a zenei palettámon.” – írta a megjelenéskor közösségi oldalán az énekes, dalszerző.

A múlt század stílusú dalszöveget K.László Szilvi írta, a hangszerelést és keverést Tóth Marcell készítette.

Ezúttal egy közreműködő is szerepel a dalban. Balogh Rini “Rini” az a fiatal tehetség, akivel öröm volt együtt dolgozni, akinek hatalmas sikereket kívánok, mert megérdemli, és akinek köszönöm szépen azt az ÍZT, amivel megtöltötte a dalomat.” – tette hozzá Nikolas.

Az újdonsághoz egy klip is készült, amit a budapesti Orfeumban forgatott Vekony Zoli és csapata.

Takács Nikolassal Felvidéken legközelebb a Várlak Fesztiválon találkozhatunk, ahol a Swing à la Django társaságában lép színpadra.

 

 

EZ, ATEMPO.sk