PREMIER: Hálás ez a karakter – Ilyen lett CicaLinda első klipje (+VIDEÓ)

Nagyudvarnokon, a Mesevilág óvodában forgatta a napokban megjelent, első hivatalos klipjét Rajkovics Haizok Melinda, azaz a Cicaországból érkezett CicaLinda dalszövegíró, énekesnő, némettanár. A Szülinapos dal zenéjét Gasparik Fecó szerezte. Az operatőr Szabó Péter Pál volt. CicaLindát faggattuk a részletekről.

„Négyéves Benjámin fiam ebbe az óvodába jár, ismerek mindenkit.

A vezetőség örült, hogy ott forgatunk. Öt kislány, Vivien, Emese, Franciska, Lili és Zsófi szerepelnek a klipben. Az anyukák minden pillanatot fotóztak.

Egy délelőtt alatt készen lett a klip. A kellékeket az előző napokban beszereztem. A kora reggeli órákban először a szóló jeleneteimet vettük fel. Tíz óra előtt érkeztek a lányok. Voltak, akik azelőtt nem ismerték egymást, de szinte azonnal összebarátkoztak, felvették a ritmust, a hangulatot. Tizenegy után már végeztünk is. A dallal az volt a célunk, hogy ne csak a négyéveseknek szóljon, de szerethessék az idősebb gyermekek és a felnőttek is” – mesélte Melinda, aki tavaly lett CicaLinda.

 

CicaLinda

 

„A gyermekműsorokra először azt mondtam, nem az én világom, meghagyom másnak, de a kisfiam érkezése mindent megváltoztatott. Benjáminnal mondókázunk, táncolunk, énekelünk itthon. Rájöttem, hogy örömmel csinálom, és jó lenne ezt más gyerkőcöknek is átadni.

 

CicaLinda

 

Tavaly ősszel ültünk le Gasparik Fecó zeneszerzővel, hogy átbeszéljük a dalok zenei világát. A dalszövegeket én írom. Így lépett színre év végén CicaLinda. Szerettem volna egy másik nevet, Haizok Melindaként már csaknem tíz éve énekelek, készítek klipeket. Van egy duettünk is Nagy Viki énekesnővel, a Tökéletlen, amelynek az operatőre két éve szintén Szabó Péter Pál volt. A családdal nagy macskások vagyunk, van is egy macskánk, Bogyó. Szerintem előbb-utóbb dal születik majd róla is. A legelső CicaLinda-dal egyébként a Cicakaland volt” – fejtette ki Meli.

 

 

CicaLindaként több fellépés van mögötte. „Általában délelőtt adok koncertet, de van, ahol az esti programba sorolnak a szervezők, mondván, akkor több a gyerek. Az éneklés mellett németet tanítok Dunaszerdahelyen, a Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskolában és magánórákat is adok. A kollégáim követik a munkásságomat. A suliban is adtam egy rövid CicaLinda műsort az óvodásoknak, akiket gyermeknapon rendszeresen meghívunk az iskolánkba” – sorolta az énekesnő, aki szerint CicaLinda hálás karakter.

 

CicaLinda

 

„Nemsokára Eperjesen, a Bográcsfesztiválon, azután a kulcsodi és a vámosfalui falunapokon lépek majd fel, de már vannak őszi időpontjaim is.

Számomra CicaLinda remek játék. Jó szerep. Szeretek más bőrébe bújni. Annak idején a színészettel is kacérkodtam, és imádtam, amikor a színpadon állhattam.

A Szülinapos dal a hetedik dalom, most készül a nyolcadik, ősszel kiadjuk. Lemezen is gondolkodom. Azt tervezem, hogy igazodva a mai korhoz, USB-én jelenik majd meg” – búcsúzott Rajkovics Haizok Melinda énekesnő.

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Rajkovics Haizok Melinda archívuma