Kegyelem - Curtis a felvidéki Demkó Matyi által írt pop balladával tarol (KLIP+SZÖVEG)

A rapper, Curtis hét hónap után önálló szerzeménnyel tér vissza, mely sokaknak tartogat meglepetéseket. Ugyanis nemcsak a dal műfaja, témája és időzítése, hanem maga Curtis rendhagyó előadásmódja miatt is váratlannak mondható. A „Kegyelem” egy lélekig hatoló, ízig-vérig pop felvétel lett, melyben az újpesti fenegyerek ezúttal énektehetségét csillogtatja meg. Az elmúlt hetekben elhintett teaser videók során az is kiderült, hogy egy egészen rendkívüli videóklip is forgott a gyönyörű Lillafüred területén.

A legtöbb nézőnek valószínűleg megmaradt az a fordulatos pillanat, amikor a The Voice egyik versenyzője elrappelte Curtis egyik legnagyobb közönségkedvenc felvételét, a „Lehetne újra február”-t. Az akkor coach székben ülő sztárt meghökkentette a produkció, hiszen kivételesen nem egy rapszámról volt szó. Curtis azonnal mikrofont ragadott és előadta eredeti verziójában zenéjét, majd azt is elmesélte, hogy ez egy nehéz időszakából – ha nem a legnehezebből – született. A most érkező „Kegyelem” című újdonságában feszegeti határait az előadó, melyben talán még a közönség számára is ismeretlen, érzelmesebb részét fedi fel.

 

Curtis és Demko Matyi

 

„Néhányan meglepődhetnek, hogy egyáltalán nem rappelek a dalban, de aki jobban elmerült az eddigi zenei munkásságomban, az tudja, hogy a kezdetektől fogva dallamosabb vonalát képviseltem a rap műfajnak. Már a „Lehetne újra február” is eltér a hiphoptól, viszont a „Kegyelem”-nél még ennél is messzebbre merészkedtem, egészen más, mint az eddigiek! Ez egy, a szó szoros értelmében vett popdal, teljesen új hangzással, melyben hosszú idő óta először ismét énekelek” – mondta el Széki Attila, akinek ez az első együttműködése a felvidéki Demko Matyival, zenekarának vezetőjével, akivel úgy érzi mind emberileg mind zeneileg nagyon egy hullámhosszon vannak. A dallamötletet pedig Szabó Ádám mutatta, akivel annak idején osztatlan sikert arattak közös, „Ez vagyok én” című dalukkal.

Aki tényleg tudja, milyen az a popszakma – A szepsi Demko Matyi a magyar popzene sűrűjében

„Az új számot egy gondtalanabb időszakomban kezdtem el írni nagyjából másfél évvel ezelőtt, mégis terápiás céllal újra elővettem. Most tudtam csak befejezni, ki kellett írnom magamból azokat a dolgokat, amik a lelkemben harcolnak” – árulta el a rapper. 

A „Kegyelem” című felvétel egy váratlan fordulatokkal teli, érzékletes metaforával megspékelt videóklip kíséretében debütált hazánk egyik vadregényes helyszínéről.

 

 

DALSZÖVEG: Kegyelem

Eddig még nem féltem,
szívem a sötétségben vár,
Hogy kihasználj...
 
Miért tettél félre
Végem, de semmiség ez már,
De te ne sajnálj...

Az illatod mèg a szélben táncol , nyugodj meg én végig vagyok már 

Egy pillanat, ami minket gyászol,
ébredés a napfény fátyolnál

Refrén:
Mit tehetek? 
Süllyed a hajó, mégis evezek
Szerintem utoljára szeretek
elköszönt, annyit súgott, kegyelem

Nincsen több fejezet
Kártyavár, omlik minden emelet
Egy csók, mit az ajkaidra lehelek

Verze 2:

Még mi vár rám?
Értünk sírhat még a szél,
Ennyit ér

Ha egyszer újra várnál,
Ha újra én rám vágynál még, 
Itt lennék…

Válaszolt a csönd helyetted,
Villámlott az ég szemedbe, fájt

Vihart láttam én feletted ,
de a szívem most is megbocsát

ATEMPO.sk