OTT JÁRTUNK: Tóth Vera új zenekarával tért vissza a Csallóközbe (FOTÓK)

A Szent György-napok keretében idén is kitűnő koncertek, bőséges program várta az érdeklődőket.

A fellépők között volt Tóth Vera, aki két évtizede, az első Megasztár győzteseként vált ismertté. Az énekesnő nem először járt Csallóköz szívében, Dunaszerdahelyen. 2015-ben a Mun-Dus nemzetközi borfesztivál és a OneDayFröccsfest keretében is színpadra állt a városban, de 2019-ben és 2023-ban a Budapest Bárral is koncertezett itt.

 

Tóth Vera

 

A közönség ezúttal Tóth Vera vadonatúj zenekaros koncertjét élvezhette, mely igazi csemege volt. Csodálatos hangjával és kitűnő zenésztársaival elbűvölte a közönséget.

Olyan saját dalai, mint a Zuhanni veled vagy a Nem baj, hogy semmi nem jön könnyen, mellett feldolgozásokat is hozott az énekesnő. Hallhattuk többek közt Szécsi Pál Pillangóját, Cserháti Boldogság gyere haza, vagy Hamu és gyémánt slágerét, de Balázs Fecótól a Maradj velem is felcsendült.

 

Tóth Vera

 

„A zenémet mindig a legmagasabb szinteken, emberileg és szakmailag a legjobb zenészekkel karöltve próbálom űzni és a dalok üzeneteivel kézenfogni a hallgatókat. Erre tettem fel az életem, ez tesz boldoggá és remélem a közönség is elégedett a munkámmal.” - vallja az énekesnő.

Nézzétek meg a koncert képeit!

 

toth-vera-ds-2024-001
toth-vera-ds-2024-002
toth-vera-ds-2024-003
toth-vera-ds-2024-004
toth-vera-ds-2024-005
toth-vera-ds-2024-006
toth-vera-ds-2024-007
toth-vera-ds-2024-008
toth-vera-ds-2024-009
toth-vera-ds-2024-010
toth-vera-ds-2024-011
toth-vera-ds-2024-012
toth-vera-ds-2024-013
toth-vera-ds-2024-014
toth-vera-ds-2024-015
toth-vera-ds-2024-016
toth-vera-ds-2024-017
toth-vera-ds-2024-018
toth-vera-ds-2024-019
toth-vera-ds-2024-020
toth-vera-ds-2024-021
toth-vera-ds-2024-022

 

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Á. András / ATEMPO.sk