Kopjafaállítással indult az idén 750 éves Csáb ünnepi programsorozata (+FOTÓK)

Két évnyi kényszerszünet után, március 20-án ismét egybegyűlhettek a kultúrműsorokra szomjazó helybéliek a Nagykürtösi járásbéli, csaknem ezerszáz lelket számláló Csáb községben. A helyi Csemadok-alapszervezet és a község közös szervezésének eredménye volt a Szeder-parkban az a délután négy órakor kezdődő megemlékezés, melynek

origójában egyrészt a forradalom és szabadságharc, másrészt a falu első írásos említésének 750. évfordulója állt.

 

A művészeti alapiskola Zaťko Veronika vezetésével

 

A megjelent csábi lakosok mellett az eseményt jelenlétükkel megtisztelték a járás valamennyi politikai, kulturális és oktatási szervezetének vezetői mint például Régi Anikó, a Szövetség – MKP Platform járási elnökasszonya; Balogh Gábor, a Csemadok NTV elnöke; Jaskó Deák Gyöngyi, a csábi alapiskola igazgatóasszonya; Híves István, az ipolybalogi Művészeti Alapiskola igazgatója; valamint a Palóc Társaság, ami Z. Urbán Aladár személyében – egyben elnökével – képviseltette magát.

 

Tóth Henrik polgármester

 

A kultúrműsor programjának főbb csomópontjai közül kiemelendő Csáb község polgármesterének, Tóth Henriknek a beszéde, aki

a márciusi ifjak számunkra is példaértékű magatartása mellett megjegyezte, hogy e eseménnyel megnyitja a falu első írásos említése kapcsán szervezett programsorozatot.

A beszéd után Novák József, helyi plébános megszentelte a két évforduló apropóján felállított kopjafát, melyet szintén egy csábi lakos, Balga László faragott ki.

 

A kopjafa készítője, a csábi Balga László, valamint a kezdeményező, Zaťko Ervin

 

A program legszebbik része a kopjafa megkoszorúzása után vette kezdetét: a helyi alapiskola magyar tagozatának tanulói, a zeneiskola növendékei, valamint a csábi Szeder Kórus énekesei mind-mind tehetségüket bizonyították a nagyérdeműnek.

 

Az alapiskola magyartagozatának diákjai

 

Az ünnepi megemlékezés után egyfajta kötetlen beszélgetés vette kezdetét, mely során családtagok, barátok osztották meg egymással gondolataikat frissítő mellett. A szervezők és résztvevők örömüknek adták jelét, miszerint Csábon két év után ismét gazdag kulturális élet veheti kezdetét.

 

  • kopjafa-csab-2022-01
  • kopjafa-csab-2022-02
  • kopjafa-csab-2022-03
  • kopjafa-csab-2022-04
  • kopjafa-csab-2022-05
  • kopjafa-csab-2022-06
  • kopjafa-csab-2022-07
  • kopjafa-csab-2022-08
  • kopjafa-csab-2022-09
  • kopjafa-csab-2022-10
  • kopjafa-csab-2022-11
  • kopjafa-csab-2022-12
  • kopjafa-csab-2022-13
  • kopjafa-csab-2022-14
  • kopjafa-csab-2022-15
  • kopjafa-csab-2022-16
  • kopjafa-csab-2022-17
  • kopjafa-csab-2022-18
  • kopjafa-csab-2022-19
  • kopjafa-csab-2022-20
  • kopjafa-csab-2022-21
  • kopjafa-csab-2022-22
  • kopjafa-csab-2022-23

 

ATEMPO.sk / Csemadok Csábi Alapszervezete
Fotó: Göbölös Lajos

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM