A három huszonéves énekesnő a két évvel ezelőtti Házy Erzsébet Énekversenyen találkozott Érsekújvárott. Egy öltözőbe kerültek a musicalesek, sminket cseréltek, izgultak, és főleg, sokat beszélgettek, amit az énekverseny után is folytattak. Azt mondják, pillangószárnyakon alakultak trióvá, ez annyira természetes volt. Összecsengett a hangunk. Fogalmaztak.
Egész nyáron a 2. LehárFesztre készültek. Klemen Terézia, a Lehár Polgári Társulás elnöke hívta őket a komáromi Tiszti pavilon szabadtéri színpadára. Ott mutatkoztak be a közönségnek. Fellépésük után, a közeli gyermekpark hintái között találkoztunk.
„Disney és a musicalek kötnek össze bennünket” – kezdte a komáromi Lukáč Anikó, aki Londonban tanul színészetet. „És mindhárman imádjuk a színpadot” – vette át a szót a budapesti Bodonyi Rebeka, a Pesti Broadway Stúdió növendéke. „Szeretjük átadni a bennünk muzsikáló érzéseket” – tette hozzá a komáromi Bajcsy Tünde, aki Budapesten tanul kommunikáció és média szakon.
Alig fújták ki magukat, szép nyári estélyi ruháikon csillogott a park fái között belopakodó napfény. Ki, miért választotta az éneklést? „Húsz percre van metróval a West End a helytől, ahol Londonban lakom. Naponta látom. Kislánykoromtól színpadon szerettem volna állni. A komáromi Selye János Gimnázium GIMISz Diákszínpadában tele torokból énekeltem a Santa Mariát a Szép nyári nap című Neoton-musicalben. Előtte, 2018-ban Amerikában, a Broadway egyik színházában láttam az Anastasia és a Jégvarázs című produkciókat. Akkor döntöttem el, hogy ilyen nagyszabású musicalekben szeretnék én is énekelni” – vallotta kék estélyiben Anikó.
A rózsaszínben érkezett Tünde már sokadik éve énekel. Hatévesen kezdte, 16 évig Záhorská Renáta volt az énektanárnője, ahogy Anikónak is. „Szintén szerepeltem a GIMISz Diákszínpad egyik előadásában, az Anconai szerelmesekben alakítottam a magyar lányt. A Munka Utcai Alapiskolában is a színjátszó csoport tagja voltam. Pedig gyakran izgultam, sokszor elment e miatt a hangom, Záhorská Renátával azután leküzdöttük ezt.
Rádióban szeretnék majd dolgozni és a színpadon énekelni, ahogy csak bírok” – mondta elszántan az énekesnő.
A zöldben fellépett budapesti Rebeka előbb néptáncolt, azután népdalokat énekelt, miközben arról ábrándozott, hogy musicaleket ad majd elő. „Szeptembertől a Budapesti Operettszínház iskolájába, a Pesti Broadway Stúdióba járok, ami hatalmas boldogsággal tölt el” – lelkendezett.
A bűvös dallamokat éneklő Magic Melodies trió Anikó fejéből pattan ki. A névválasztás közös volt. Disney-musicalek slágereit adják elő igényesen. Egyedüliként tájainkon.
„Sem Magyarországon, sem Szlovákiában nem tudunk hasonló stílust képviselő énekegyüttesről. Nagy örömmel csináljuk”
– mosolygott Anikó. „Egész nyáron a komáromi Művészeti Alapiskola egyik tantermében próbáltunk. Megbeszéltük az igazgató úrral, és hetente egyszer-kétszer mehettünk próbálni. Bemutatkozásunk jól sikerült. Bár az egyik szám alapja valahogyan eltűnt az USB-kulcsról, de ígérem legközelebb jobban átnézem a listát” – részletezte Tünde. „Jó volt látni, hogy a közönség élvezte a Disney-dallamokat” – nevetett Rebeka.
Hogy milyen lesz a Magic Melodies jövője? Ezt is megválaszolták. „Két hónapra hazajárok Londonból, nincs a világ végén, két óra repülővel” – jegyezte meg Anikó. „Rebekával egy-kettőre itthon vagyunk Budapestről. Megérkezik Anikó, és már próbálhatunk is” – tudatta Tünde.
„Biztos vagyok benne, hogy össze tudjuk hozni a próbákat. Nagyon akarjuk ezt a triót. Éneklünk hármasban, vannak duettjeink, és mindhárman előadunk szólószámokat. Nem volt könnyű összerakni a három szólamot” – jelentette ki Rebeka.
Már csak a csillagok jó együttállása hiányzik a három hölgy triójának, amelyet ezennel szívesen ajánlunk a hazai műsorszervezők figyelmébe. Végül kifürkésztük, milyen csillagjegyben születettek.
„Bak vagyok” – avatott be Lukáč Anikó. „Csillagjegyem a Rák. Azt olvastam, hogy a Bak és Rák elvileg összeillenek” – árulta el Bajcsy Tünde. „A Kos jegyében születettem. Remélem, passzol a többiekhez” – mondta Bodonyi Rebeka.
Álldogáltunk még pár percig a komáromi gyermekpark hűs árnyat adó fái között augusztus utolsó napján. Arról beszélgettünk, boldogan lubickolnának mély vízben. Bárcsak lenne, aki bedobná őket!
Kép és szöveg. Bárány János, ATEMPO.sk