Az elmúlt egy hónapban, sorban fedezték fel a médiumok a huszonegy éves Riedly Miklós Kristóf egyetemistát. Recenziót ugyanúgy ír, mint interjút, tudósítást vagy novellát. Korán kezdte, tizennégy évesen. Az ipolypásztói fiatal író most fejezi be első novelláskötetét.
Ízlelgetem a vezetéknevedet. Különösen hangzik.
Családunk Németországból származik. Dédnagyapám a második világháború után Rédlire változtatta a vezetéknevét, majd az édesapám, a születésem előtt, vissza, Riedlyre.
Mondhatják, biztosan német ez a srác.
Talán gondolják, de nem gond.
Itt, Közép-Európában amúgy is keverednek a népek, a kultúrák. Szerintem, ez teljesen rendben van így.
Mi mást válaszolt volna egy magyar-történelemszakos egyetemista, a komáromi Selye János Egyetem másodéves hallgatója.
Ipolypásztón vagyok otthon. Ott érzem magam a legjobban.
Többek között, haverom a polgármester is. A faluban kezdtem tíz éve novellákat, regényeket írni, amelyek azután fiókba kerültek. Később filmkritikákat publikáltam a filmsor.hu portálon. Megkerestem Saláth Richárdot, a Levél Kedvesemnek irodalmi lap főszerkesztőjét, megjelenhetnének-e náluk is az írásaim. Nagy örömömre igent mondott. Kiderült, már olvasta a kritikáimat, szívesen fogadja a munkáimat a lapba. Mondtam, hogy novelláim, vallomásos szépirodalmi szövegeim is vannak. Szerintem úgy a legjobb kifejezni az érzelmeket. Jobban megemészti az ember, ha leírja. Ricsi ezeket is elkérte. És megnyílt a lehetőség az irodalomba való belépésre.
Ott voltál az idén májusban tartott, 2. Levél Kedvesemnek Táborban.
Ahol nagyon jó barátságok köttettek, többek között Kalmár Csaba újságíróval, vezető szerkesztővel. Jeges azt mondta, tetszik neki az írói hangom, ha szeretném, publikálhatnék náluk, a Szabadújság portálján és a Csallóköz hetilapban cikkeket, interjúkat. Természetesen éltem ezzel a lehetőséggel is.
Az 59. Jókai Napok Visszhang című fesztiválnapilapjában recenziókat írtál a versenyelőadásokról, a fesztiválklub eseményeiről szóló rovatot vezetted.
Jó érzés, hogy végre csillogtathatom a tehetségemet. Nem hiszem el, mi minden történt velem az elmúlt egy hónapban! Magamat ismerve, ezek után nálam a határ a csillagos ég. (mosolyog)
A Visszhangba beajánlottam országos jó barátomat, egyetemi csoporttársamat, a tallósi Pálfi Károly fotóst. Két éve az egyetemen ismertem meg. Nagyon örültem, hogy mindenkinek tetszettek a fotói.
Mennyit írsz a hétköznapokban?
A hangulatomtól függ. Hadilábon állok a határidőkkel. Mindent a legutolsó pillanatban adok le. Ez az egyetemre és a műveimre egyaránt érvényes. Nyáron szeretném befejezni az első novelláskötetemet.
Kiválogatom majd a fiókból a jobb írásokat. Gazfickók lesz a címe. Antihősökről szól majd. Magnum Opusomnak, vagyis fő művemnek az Ipolypásztó huszadik századi történelméről szóló, mágikus realista stílusban íródó, készülő regényemet tartom, amit Márquez inspirált.
Kedvedre kutatsz a levéltárban?
Betekintést nyertem a régi falusi krónikákba. Édesanyám Ipolypásztó lelkésze, ezáltal az egyházi krónikákat is lapozgatom. Oral history interjúkat készítettem a falu idős lakosaival. Érdekeseket mondtak. Van mit megírni.
Úgy hallottam, imádod az ingeket. Az egyik inged pedig egy művet is ihletett a Levél Kedvesemnek Táborban.
Bevallom, szeretek öltözködni, számomra fontos a stílus. A cigány, aki visszhanggá változott című novellámat egy bizonyos mintás ingben írtam a táborban, ami, azóta, ahhoz a novellához kötődik. Arról szól, hogy a második világháború idején az oroszok éppen Ipolypásztó határában vannak, és akkor egy csodálatos, isteni beavatkozás által egy helyi cigány felrobbantja a hidat. Azután a robbanás zaja és a cigány halála később még sokáig kísérti a falut.
Tudják a faluban, hogy írsz?
Örömmel veszik és támogatnak. Sokszor szónokolok a falusi rendezvényeken vagy felkérnek, hogy írjak ünnepi beszédet. A cigány, aki visszhanggá változott című novellámat bárki megtekinthette, elolvashatta a községházán.
Mik szerepelnek a terveidben?
Ősztől Szerbiába, Újvidékre készülök az Erasmus tanulmányi program keretében. Kapóra jött az ottani magyar tanszék.
Tanulni fogok, új emberekkel találkozom majd, szórakozni fogok, ahogy egy egyetemistának illik.
És persze, írni.
Természetesen. Sok fiókom van teli, három-négy novelláskötetet is szerkeszthetnék.
Klasszikus írógépen, tíz ujjal gépelem le a novellákat, majd úgy írom át a számítógépbe. Szerintem van hangulata az előző századi írógépnek. Jó motiváció. Érzem az elődeimet.
És a jövőt? Mi lesz öt év múlva?
Remélem, akkor is a Jókai Napok Visszhang újságjának a szerkesztőségében fogok ülni, mert megszerettem azt a helyet, jó barátságok születtek. Nem helyezek magamra felesleges stresszt azzal, hogy mennyi kötetem lesz addigra. Amennyi lesz, annyi lesz. Azt látom, hogy addigra elvégeztem az egyetemet, és egy világkörüli úton leszek.
Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Pálfi Károly
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!