Itt a gomoly második EP-je, az Átmenet – USB-kulcson és bakelit lemezen is jönnek a gomoly-dalok!

Itt a gomoly második EP-je, az Átmenet – USB-kulcson és bakelit lemezen is jönnek a gomoly-dalok!

Január 14-én volt kétéves a bősi – somorjai gomoly zenekar. Baráth László gitáros, vokalista, Csiba Csibusz Gábor gitáros, énekes, Csiba Tamás basszusgitáros és Méry Dávid dobos január utolsó napján jelentették meg mintegy 30-40 zeneletöltő és megosztó csatornán Átmenet című második kislemezüket. Csiba Gábor frontembert faggattuk.

„Nem volt nagy ünneplés a zenekar születésnapján, készültünk a kislemezre, amely január 31-től, keddtől bárki számára elérhető” – mondta boldogan a hangosítóként is tevékenykedő zenész, aki elárulta, a címet a Minden csak Átmenet nevű néhai pesti underground zenekar ihlette.

„Megragadt bennem az átmenet szó. Ha úgy vesszük, az egész élet egy átmenet. Változások sora egyik pontból a másikba. Az első kislemezünk hangulatában is egységes EP volt. A most megjelent második EP sokkal változatosabb, egyik irányból halad a másikba. A borítót is próbáltam úgy megalkotni, hogy tükrözze az átmenetet. Egy régi fotómat kinyomtattam négyszer. Fekete-fehérből fokozatosan megy át színesbe. Azután széttéptem és egymásra helyeztem a képeket” – avatott be a grunge-négyes frontembere, majd elárulta, hogy a 4 új dal az első kislemezhez képest zeneileg keményebb.

 

gomoly

 

„Van az új EP-én egy majdnem hétperces dal, a Résnyire, de van egy nagyon rövid is, a Parázs. Vannak vidámabb és szomorúbb témák. Tört ritmusokkal is kísérleteztünk, hétnyolcados (Tévutak) és ötnegyedes dal (Résnyire) is szerepel a kislemezen. A Parázs korábbi motívumra épült, a szövege egy régi szövegem újra írt változata. A Délibáb refrénje is régebbi ötletem volt, de a teljes dalszöveg friss. A Résnyire már ezzel a zenekarral készült” – részletezte a gitáros-énekes.

 

gomoly

 

Az új EP mellett január utolsó napjától a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen megrendelhető a zenekar egyedi USB-kulcsa. Ötven példányban készült, és az eddigi össze hanganyagukat tartalmazza. – „Szeretnénk meghirdetni két támogatói csomagot. Az egyik az USB-kulcsot, egy kitűzőt és egy matricát, a másik, a nagyobb csomag pedig mindezek mellett plusz egy pólót tartalmaz majd. A pólók zöld, barna, bordó színekben, férfi és női méretekben lesznek elérhetőek” – informálta portálunkat a frontember, aki szerint itt volt az ideje, hogy a zenekarnak is legyen a koncertek előtt árusított merch kollekciója. – „Most már azzal is tudnak bennünket támogatni, akiknek tetszik a zenénk, hogy megvásárolják ezeket az emléktárgyakat” – tette hozzá az énekes, aki azt sem rejtette véka alá, hogy nemsokára limitált számú bakelitlemezen is megjelenik a gomoly két EP-je.

„Jelenleg gyártás alatt vannak a bakelit lemezeink. Tízcolos bakeliten megjelenik az első és külön a második kislemez. Reméljük, februárban kézhez kapjuk. Albumonként 32 darab bakelit készül” – mesélte.

 

gomoly

 

Klipet a Résnyire című dalhoz forgattak január 29-én, Somorján, a kultúrházban. – „Próbáltuk minél olcsóbban megoldani. Szűcs Gábor tervezte a vizuális effektusokat, amiket ránk vetítettek, miközben Strieženec Mátyás, a Royko Passage basszusgitárosa, énekese videózott bennünket. A múlt héten, szombaton felléptem velük Dunaszerdahelyen. Nagyon élveztem. Örültem, hogy a srácok megszólítottak, elküldték a dalokat, jó hangulatúak voltak a próbák. Teltház volt az idén 25 éves dunaszerdahelyi NFG klubban” – sorolta a zenész.

A gomoly áprilisban, az NFG klubban adja majd első idei koncertjét a Bada Bing zenekar társaságában. – „Addig is új dalokat írunk, sokat próbálunk. Szeretnénk egy friss koncertanyaggal nekivágni az idei nyárnak” – zárta rövidre Csiba Csibusz Gábor.

BÁJ, ATEMPO.sk
Fotó: gomoly-archívum