Egyetemi hallgatóként a bemutató után tovább próbálta rendezéseit, volt úgy, hogy fél órát kihúzott, jeleneteket rendezett át. Rédli Károly rendező már változott ezen a téren. Talán ideje sincs rá. Szlovák és magyar színházakban rendez, kéthavonta újabb városban. Szereti a kortárs magyar drámát, nagy kedvence Pintér Béla. Komáromban most Schwechtje Mihály Az örökség című színdarabját rendezi a Benkő Géza Stúdiószínpadon. Az egyik próba után beszélgettünk.
Mire kell figyelnie a rendezőnek, amikor munkához lát?
Először elolvassa és értelmezi a darabot. Ideális esetben ismeri a nyelvet, amelyen a darab íródott, elolvassa, esetleg lefordítja vagy összehasonlítja a fordításokat. Azután dolgozni kezd a szöveggel, megadja az alapgondolatot, amiért a darabot választotta. Ehhez mellékmotívumokat igazít, amelyeket meg szeretne jeleníteni a színpadon. Ezeknek az alapinformációknak a birtokában kezd kommunikálni a díszlettervezővel, a jelmeztervezővel, átgondolja, milyen zenét szeretne.
Az örökség esetében eldöntöttem, hogy élő zene lesz, mivel az alap a roma kultúra hangulata, és a reprodukált zene nem hozza be azt az autentikus erőt, életvidámságot, amit egy zenész tud előadni. Először hegedűről, brácsáról beszélgettünk, később szó volt cimbalomról is, majd úgy döntöttünk, olyan zenészeket kérünk fel, akik több hangszeren is tudnak játszani, és így megmutathatják a roma zene színességét is.
A roma kultúra világa színes, vidám, életrevaló világ, aminek a pozitív oldalait is szeretnénk megmutatni a nézőknek, amire akkor figyeltem fel, amikor információkat gyűjtöttem a darabról, a cselekmény környezetéről, a témáról. Ez is a rendező egyik fontos feladata.
Léván, ahol felnőttél, figyelted a romák viselkedését?
Lászlóműve (Ladislavov Dvor) városrészben csak romák élnek. A hely közel található az állomáshoz, ahol mindig sok roma tartózkodik. Figyeltem a beszédüket, a stílusukat, a viselkedésüket. Gyakran utazom vonaton. A Kassa – Zólyom – Léva – Pozsony vonalon sokszor találkozom velük. Áprilisban Iglón rendeztem Spiró György Koccanás című darabját. Ott is nagyon sok roma él a város környékén.
Érettségi után felültél a vonatra, és meg sem álltál a pozsonyi konzervatóriumig, ahol az évek során musicalszínész lettél.
Mindenáron színész akartam lenni. Szlovák szavalóversenyeken szerettem meg a pódiumot, a versek mélységét, a szövegek továbbadását. Nagy örömömre felvettek a pozsonyi konzervatóriumba.
Akkor tudatosult bennem, hogy a színház világa az, amit szeretek, amiben lubickolok.
Tudsz szteppelni?
Tudok pár lépést, de nem állítom, hogy ki tudja, mekkora táncos lennék. A musical szakon is inkább a párbeszédek érdekeltek, hogy mit lehet kihozni azokból. Folyamatosan alakult ki, hogy rendezni szeretnék.
Akkor még nem tudtam, hogy egy rendezőnek mennyi mindent kell tudnia és hányfelé, mi mindenre kell figyelnie.
A konzervatóriumban nem volt például földrajz, matematika, fizika, kémia. Elkezdtem ilyen könyveket bújni, amit lehetett behoztam. A színművészeti főiskolán Ľubomír Vajdička és Ján Štrbák osztályába kerültem. Teljesen új világ volt.
Nekik köszönhetően jöttem rá, hogy a színháznak egy teljesen más mélysége van, mint amiről addig gondolkodtam.
Rendező lettél, sőt az idén nyártól a színháztudományok doktora vagy. A névjegyedet kortárs darabok rendezésével tetted le, miközben olvastam, hogy imádod az orosz klasszikusokat, a kedvenced Gogol, Schiller nyomán pedig azt vallod, derült ki egy veled készült televíziós portréműsorból, hogy a színház morális intézmény is, amely tükröt tart a sokszor groteszk mindennapok elé.
A színházban jöttem rá, hogy nekem még nincs konkrét stílusom. Hacsak az nem, hogy szeretek a színészből kiindulni, a színészből építeni. A színházban az érdekel, ha minden előadás másmilyen. Néha csinálhatunk Dosztojevszkijből pszichológiai drámát, ami a feszültségre épít, máskor rendezhetünk kortárs drámát, amely másképp működik, mint egy klasszikus dráma.
Sokféle műfaj tetszik, de a leginkább az izgat, ha egy darabban többfajta színt is meg tudunk villantani. Ha a pszichológiai drámába humort, egy kis vidámságot tudunk vinni, mert az ilyen humoros részek sokkal jobban kiélezik, amit a darab mondani akar.
Hiszen a mindennapi élet is a vidám és komoly szituációk ötvözése, ami olykor abszurd helyzeteket hoz. Például, amikor az ember elröhögi magát a nagyszülője temetésén a felgyülemlett feszültség miatt. Ilyen érdekes-élethű pillanatok érdekelnek a színházban is. Azt is szeretném, és ezt már nyilatkoztam korábban, ha a színészek otthonosan mozognának különböző technikákat igénylő előadásokban.
Olvastam beszélgetéseteket Sereglei Andrással, a magyarországi Káva Kulturális Műhely színész-rendezőjével, amit „Honnan jöttél, mit akarsz?” címmel közölt a szinhaz.net. Sereglei kegyelmi állapotnak nevezte, hogy tudtatok beszélgetni.
Igaza van. Éppen ezekben a pillanatokban, amikor a színház ilyen bizonytalan időkben él, egyrészt a koronavírus, másrészt a politikai légkör miatt, nagyon fontos, hogy a színházcsinálók megbeszéljék a dolgaikat. A politikánál is nagyobb probléma a színházi alkotók közötti párbeszéd hiánya.
Oda jutottunk, hogy az alkotók nem nagyon kommunikálnak egymás között, mintha nemigen szeretnék gazdagítani a saját világukat.
A párbeszédből, a konstruktív kritikából, a különbségekből létrejöhet egy újfajta színházi forma, vagy annak módja, hogyan lehetne a színházat, mint műfajt még tovább vinni. Azt látom, hogy egyre inkább úgy állítjuk be a darabokat, hogy a néző bejöjjön a színházba.
Schwechtje Mihály mivel kínálja a nézőt Az örökség című színdarabjában? Amelyet október 9-én mutattok be a Komáromi Jókai Színház Benkő Géza Stúdiószínpadán.
Egy nagy pofonnal. Olyan témákat boncolgat, amik Szlovákiában legalább tíz éve, Magyarországon még több ideje aktuálisak: a roma kérdés megoldása, a megoldás elkezdése, a szociális háló, a társadalom alap etikája, moralitása, amely megy lefelé a lejtőn.
Olyan világban élünk, ahol az emberek rájöttek, úgy tudják túlélni a mindennapokat, ha csak magukkal foglalkoznak.
Úgy tudom, erősen foglalkoztat a kortárs magyar dráma. Nemcsak rendezed, hanem fordítod is a darabokat. Egy szlovák – magyar nyelvű drámaantológia összeállítására készülsz.
Most is fordítok az antológiába, még két darab hiányzik. Öt kortárs magyar darabot választottam. Pass Andrea: Napraforgó, Pintér Béla: Szutyok, Scherer Péter – Kovács Krisztián – Gyulai Eszter: A gyáva, Schwechtje Mihály Az örökség és Spiró György: Koccanás című munkáit. Varga Tamás: A leves című darabja is bekerült volna a kötetbe, de azt külön megjelentetem szlovák fordításban. Azt tervezzük, hogy az év végéig megjelenő antológiában a darabok magyarul és szlovákul is szerepelnek majd. A fordítások a Kultminor támogatásával jöttek létre.
Azért fogtam ebbe a munkába, hogy az antológia által is közelebb kerüljön egymáshoz a szlovák és a magyar kultúra, hogy akik olvassák, rájöjjenek, a két kultúrának sokkal több közös vonása van, mint gondolnák.
Idegesítő, ha az emberek azt gondolják, ez két különálló világ, amelyekben nincsenek közös pontok, és a gyűlölködésre összpontosítanak. Én azt mondom ezzel a kötettel is, hogy ismerjük meg a másik kultúráját, hogy elmondhassuk, mások vagyunk-e valójában, vagy felfedezzük, mennyi minden közös bennünk. Ami valóban így van.
OTT VOLTUNK: Bánk Bán - egy kis zenei csemege Somorján
Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: a szerző, Kiss Gibbó Gábor, Németi Róbert, Cséfalvay Á. András
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!