A koncerteken dől el minden – a Bada Bing sztori

Gyermekkoruk óta ismerik egymást, de csak kétezer-tizenháromban kezdtek közösen zenélni a dunaszerdahelyi Bada Bing zenekar tagjai. Stíluskavalkád jellemzi a zenekart, viszont pont a különbségeknek köszönhető, hogy amikor négyen összejönnek, abból egyfajta közös energia szabadul fel, ami visszaköszön a színpadon, akár a zenét, akár az előadásmódot tekintve. Bátran lavíroznak a hip-hop, a metal, a reggae, a punk és egyéb stílusok között. Posztós Gábor énekes, frontember véleménye szerint, ez a zenekar egyik legnagyobb erőssége, ami a közönség visszajelzéséből is tükröződik. Vele beszélgettünk.

Bada Bing. Bátor név. A Maffiózók (The Sopranos) sorozatban mintha ez lett volna egy bár neve. Mennyi ötlet közül lett ez a nyerő?

A Bada Bing egészen konkrétan a sztriptízbár megnevezése volt, ami valóban a Maffiózók sorozatban volt látható. A mai napig nagy rajongói vagyunk a sorozatnak, és kétezer-tizenháromban,

amikor már nagyon érett bennem a gondolat, miszerint egy új zenekart kéne alakítani, már biztos voltam benne, hogy ha összejön, akkor így fogjuk elnevezni.

Az igazat megvallva senkit sem kellett győzködni, úgyhogy ez így elsőre úgymond „átment”. (nevet)

Kemény a dal témája is, amelyhez az első klipetek készült. Fubar. Valóban ilyen a világ mostanában?

A Fubar egy katonai szakzsargon. aminek a jelentése fucked up beyond all recognition. Aki járatos a témában vagy szereti a háborús jellegű filmeket, tisztában van e rövidítés jelentésével. Úgy gondoltuk, hogy a dal témáját és szövegvilágát tekintve, remekül lehetne azt összegezni ezzel az egy szóval. Hogy ilyen-e a világ? Nem hiszem, hogy a mi kompetenciánk ezt kijelenteni. Mindenesetre a dalban elhangzottak határozottan megfigyelhető jelenségek, ezért is adta magát olyan könnyen a dal témája.

Milyen messzire nyúlik vissza a történetetek? Mikor találkoztatok így, négyen?

Bár némi korkülönbség van köztem és a többiek között, de mivel mindannyian nagyjából egy környékről származunk, így elmondhatom, hogy szinte gyerekkorunk óta ismerjük egymást. A zenélést közösen viszont csak kétezer-tizenháromban kezdtük.

A te énekesi utad milyen zenekarokon keresztül vezetett a Bada Bing-ig. A többiek, Antal András basszusgitáros, Antal Gábor dobos és Simon Attila gitáros is több helyen zenéltek?

Ha szabad így fogalmaznom, a „pályafutásom” a RoxxTeddy zenekarral indult. Gyermekkorom óta megragadtam minden alkalmat ha „produkcióra” volt lehetőség, akár csak egy zseblámpával vagy éppen azzal, ami a kezem ügyébe akadt, imitálni az épp akkori nagy kedvenc előadókat, legyen az Michael Jackson, Freddy Mercury vagy mások. Lehúztam hat évet a helyi zeneiskolában, ahol gitározni tanultam majd három év zongoraoktatásban vettem részt. Azután ez az egész odáig fajult, hogy kétezer-hatban azon kaptam magam, hogy egy zenekar frontembere vagyok, nem kisebb ambíciókkal, mint világmegváltás, hírnév meg minden. Mindez angol nyelven, bármiféle angoltudás nélkül. Hamar ránk köszöntött a valóság, bár még így is a legkellemesebb emlékekkel gondolok vissza erre az időszakra.

A legelső kultúrházas koncertünkön sikerült olyan hangulatot teremtenünk, hogy az emberek a színpadról ugráltak a tömegbe, ami azelőtt nem volt kifejezetten megfigyelhető jelenség a helyi koncertek alatt. Hála az égnek, ez a része megmaradt, legalábbis, aki volt már Bada Bing koncerten, tudja, miről beszélek. (nevet)

A többiek szintén jelentős zenei előélettel rendelkeznek, András és Gabo ráadásul fivérek. Mióta csak ismerem őket, mindig jelen volt a zene és a hangszer az életükben, ilyen vagy olyan formában, a legjobb tudomásom szerint, már egészen kiskorukban megismerkedtek a zene szeretetével főleg édesapjuk által, aki a HaddelHadd zenekar tagja, így számukra, véleményem szerint, elkerülhetetlen volt, hála az égnek, ez a fajta neveltetés. És végül, de nem utolsósorban itt van Simon Attila, aki, és ebben a kérdésben abszolút konszenzus van a köztünk, a legnagyobb tehetség nemcsak a zenekarban, hanem megkockáztatom, hogy a környéken és még akár tovább is. Ati amellett, hogy számomra az egyik legjobb minőségű ember, egyben az a fajta a zenész, akinek, véleményem szerint volt betekintése a „másik oldalra” és ezt a zenéjével át is tudja adni. Jim Morrison a Break on through-ban mesél erről a „helyről”, de aki nem ismeri, annak javaslom, hogy mindenképpen nézzen utána. Ha leülsz Ati mellé, és, ha olyan szerencséd van, hogy tíz órán keresztül jammel, akkor te azt tíz órán keresztül fogod hallgatni. (nevet)

Sokáig feldolgozásokat játszottatok. Kiktől?

Legutóbb nagyjából két éve számoltuk össze, hogy ötvenhat dalnál járunk. Azóta a repertoár kibővült még vagy tizenöt dallal. Az előadókat tekintve csak párat megemlítve, Limp Bizkit, Bob Marley, Sublime, hed PE, Slightly Stoopid, Metallica, Jay-Z és sokan-sokan mások, de a próbákon még egyéb szélsőségek is felütik fejüket, mint például Take That dalok, de ahhoz már eléggé jó hangulatban kell, hogy legyünk. Khhmm. (nevet)

Saját dalaitok miről szólnak? És miért kizárólag angolul énekeltek?

Az utóbbi évben fogtunk hozzá komolyabban a saját dalok készítéséhez.

Nagyjából ugyanazt tudom elmondani a dalok témáját tekintve, mint a repertoárunkról. Eléggé változó, de úgy gondolom, ez inkább előnyünkre válik, mint fordítva.

Ami a nyelvezetet illeti, csak a magam nevében tudok nyilatkozni, úgy vagyok ezzel, hogy bár a magyar nyelv a maga szépségével és különlegességével adott, mivel ez az anyanyelvem, mégis az angol nyelv a zenében számomra sokkal kifejezőbben tud hatni, mint bármely más egyéb. Egy egyszerű profán példával szemléltetve, egy fuck-ba rengeteg fajta jelentést és érzelmet tudsz beletenni miközben a mondanivalódban mégis tudsz hagyni annyi teret, hogy a hallgató rá legyen kényszerítve, hogy ha csak minimálisan is, de beleélje magát a mondanivalódba, ha igazán meg akarja érteni azt. Továbbá, ha jobban belegondolok így visszatekintve életem során kilencvennyolc százalékban angol nyelvű zenét hallgattam. Gondolom, ez is befolyásolt valamilyen szinten.

Meghatározható a stílusotok?

Stíluskavalkád jellemzi a zenekart, viszont pont a különbségeknek köszönhető, hogy amikor négyen összejövünk, abból egyfajta közös energia szabadul fel, ami visszaköszön a színpadon, akár a zenét, akár az előadásmódot tekintve.

Bátran lavírozunk a hip-hop, a metal, a reggae, a punk és egyéb stílusok között, és véleményem szerint, ez a zenekar egyik legnagyobb erőssége, ami a közönség visszajelzéséből is tükröződik.

Antal András basszusgitáros a HaddelHadd zenekarban is muzsikál. Innen adódott, hogy a HaddelHadd próbatermében gyakoroljatok?

A HaddelHadd próbatermében hatalmas táblák találhatóak, teletűzdelve fényképekkel, emlékekkel, mindazokról az emberekről, akik valaha jártak vagy zenéltek ott. Szerintem a környékbeli zenészek jelentős része szintén megfordult itt, és mindannyian tanúsíthatják, hogy van a helynek egyfajta varázsa, amitől nagyon könnyen átszellemülhet az ember. Főleg az a fajta, aki anno még garázspincében kezdte a zenélést. Innen is üdvözlöm Varga Marost, akinek szintén örök hála! (nevet)

A minap olvastam a HaddelHadd egyik posztját, hogy éppen egy évvel ezelőtt léptek fel utoljára. Veletek mi a helyzet? Mikor álltatok legutóbb közönség előtt?

A koncertjeink túlnyomórészt a környékbeli klubokban és fesztiválokon zajlottak, de volt szerencsénk több alkalommal Magyarországon, Csehországban és a környékbeli városokban is bemutatkozni. Állandó visszatérői vagyunk a dunaszerdahelyi Soul Hunter klubnak, ahol az együttműködés már olyan szintre jutott, hogy amikor úgymond nevesebb előadók koncerteznek náluk, általában minket hívnak bemelegíteni.

Így adódott lehetőségünk olyanokkal a színpadon osztozni, mint a Bëlga, a Copy Con vagy a Ganxsta Zolee és a Kartel, akikkel még egy közös számot is sikerült elnyomni, méghozzá a Jump Around-ot a House of Pain-től. Mi is előadtuk azt a dalt azon estén, és úgy látszik bejött nekik, mert az egyik pillanatban azon kaptam magam, hogy a nézőközönségből hirtelen ott tolom a szöveget gyermekkorom egyik nagy kedvencével a színpadon. Még felvételem is van róla! (nevet)

Ez lehet sokaknak nem jelent semmit, de az ilyen pillanatokra mindig szívesen emlékszem. A legutóbbi fellépésünket szintén a Soul Hunterben tartottuk volna egy hármas fogat formájában a gútai túlontool-os srácok szervezésében, de mint mindenkinek, nekünk is áthúzta a számításainkat a világjárvány. Viszont így, hogy az élő fellépések elmaradtak, a nyáron lehetőségünk nyílt stúdióba vonulni, méghozzá a nagyszerű galántai Gila Recording Studiosba, ahol lehetőségünk volt felvenni az első saját szerzeményünket. Gilát nem kell bemutatni. Aki dolgozott vele, tudja, hogy amellett, hogy remek szakember, az a fajta fickó, akivel nagyon szívesen tölt az ember akár tízen plusz órákat.

Egyszer véget ér majd a járványhelyzet. Milyen jövőt képzel el a Bada Bing?

Vannak terveink és elképzeléseink a jövőt illetően, mind koncertek, mind további saját szerzemények rögzítését illetően, miközben annyi időt töltünk el a próbateremben, amennyit csak tudunk, persze az adott helyzetre és körülményekre való tekintettel. Ha esetleg nem tűnik a zenekar jelenleg túl aktívnak, az annak a tudatos döntésnek köszönhető, hogy bár tisztában vagyunk a dolgok menetével, miszerint naponta legalább hatszor kell megjelenned a közösségi média felületein, akár azon az áron, hogy teljes bolondot csinálsz magadból nem létező like-okra áhítozva, ennek ellenére, mégsem kívánunk ebben részt venni.

Garantálhatom, hogy soha nem fogjátok látni a Bada Bing-et egy tehetségkutatóban sem szerepelni, megosztásokért, like-okért kuncsorogni, viszont annál nagyobb szeretettel várunk mindenkit bármelyik soron következő fellépésünkre! Úgyis ott dől el minden. (nevet)

Innen is szeretnénk üdvözölni az összes ismerős, környékbeli arcot, akivel valaha is szerencsénk volt valamilyen formában együtt zenélni!

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Antal Tamás és Sebő Krisztina