Négy hétvégén át zajlik majd az Ipoly Feszt két országban

Június elejétől július elejéig tart idén az öt éve indult Ipoly Feszt, mely ezúttal is számos ingyenes programmal, koncertekkel várj az érdeklődőket az Ipoly folyó mindkét partján.

Nyolc település a házigazdája a negyedik évadnak, Magyarországon Vámosmikola, Nagybörzsöny, Ipolydamásd, Márianosztra, Kemence és Szob, Felvidéken pedig Ipolyvisk és Ipolyság.

Az előző évadokban az Ipoly Feszt egy hétvégére koncentrálódott, ettől az évtől kezdve „egyfajta gördülő menetrendben valósul meg a fesztivál”. Az a nyolc település négy hétvégén, egymás után látja vendégül a fesztiválra érkezőket.

 

Ipoly Feszt

 

A programkínálat ezúttal is nagyon sokszínű, több mint száz program várja a közönséget 2024. június 7-e és július 7-e között. Lesznek családi programok, templomi hangversenyek, igényes gyermekműsorok, képzőművészeti kiállítások, vízi és természetjáró túrák. 

A könnyűzenei előadók közül az Ipoly Feszt közönsége láthatja többek közt a 45 éves Karthago, a Bikini, az Első Emelet, Radics Gigi, a Mystery Gang, a Pedrofon, a Nemcsakberry, a Sunset Blue, a Menthol koncertjeit, de ott lesz DJ Spigiboy, a Groovehouse, Alee és Csordás Tibi (Fiesta) is. Fellép a Százdi Citerazenekar és a Sendergő Néptáncegyüttes, valamint hangversenyt ad Bogányi Gergely zongoraművész is.

PROGRAMFÜZET

EZ, ATEMPO.sk