NOX nagykoncert is lesz a 2024-es Felvidéki Vágtán

Júliusban újra visszatér a Felvidéki Vágta. A Nemzeti Vágta dunaszerdahelyi előfutamának idei sztárvendége a NOX Péter Szabó Szilviával az élen.

Dunaszerdahelyen, a sikabonyi reptéren július 6-án állnak rajthoz a Felvidék lovasai, hogy megküzdjenek a budapesti Nemzeti Vágtán való indulás jogáért. Lesz Huszárgyerek Vágta és Kishuszár Vágta is a fiataloknak.

Az egész napos sportrendezvényt színes, vidám és szórakoztató műsorok kísérik.

A nyolcadik Felvidéki Vágtán este lép színpadra a 13 év csend után visszatért, a 2000-es évek egyik legsikeresebb magyarországi produkciója, a NOX. A legenda színháza, a bűvölet varázsa, a tánc csodája, a szépség bája, a tűz ragyogása.

Visszatért a NOX - Péter Szabó Szilvia és csapata új klippel jelentkezik (VIDEÓ+SZÖVEG)

 

 

A NOX fennállása alatt, szinte nem volt olyan díj, vagy rangos elismerés, amit ne zsebelt volna be a csapat. A Bűvölet című lemezükkel elnyerték az év hazai albuma díjat, a Ragyogás albumuk Fonogram-díjas lett, elnyerték a nemzetközi Perzsa Arany Oroszlán-díjat és több ízben is megválasztották őket az év zenekarának, de első helyezést értek el a Dalnokok Ligájában is. Nyolc lemezükből az összes aranylemez lett, ebből hat platina, három pedig dupla platina, a 2005-ös Eurovíziós Dalfesztiválról pedig a 12. helyezéssel tértek haza. Szinte nem volt olyan rádió vagy zenetévé sem, ahol ne találkoztunk volna a NOX különleges hangzásvilágú dalaival, melyekkel valami ősi energiára, érzésre tapintottak rá, átitatva a magyar népzene sokszínűségével és váltak pillanatok alatt az ország kedvenceivé.

A 2005-ös Ragyogás című album és turné után a formáció megállíthatatlannak tűnt. Teltházas aréna koncertek szegélyezték útjukat Magyarországon és határon túl is.

A Százszor ölelj még, a Forogj, világ, a Túl a Varázshegyen, vagy a Szeretem dallamai, sokak fejében ott visszhangzik mindmáig.

 

 

Ezért is okozott mindenkinek szomorú meglepetést, amikor 2009-ben, karrierjük csúcsán a NOX egyik napról a másikra hirtelen eltűnt a közönség szeme elől, a rajongóknak arra sem volt lehetőségük, hogy egy búcsúkoncerten köszönjenek el kedvenceiktől.

Most azonban, több mint 20 évvel alakulása után felcsendül majd az összes NOX klasszikus és vadonatúj dalokra is számíthat a közönség.

Természetesen, ahogy a NOX-tól megszokhattuk, ezúttal is egy lenyűgöző show-val készülnek. A csapat mindig is előszeretettel használta az adott kor technikai lehetőségeit a maximális vizuális élmény érdekében, így a táncszínház mellett, ezúttal is a lehető legmodernebb technikai megoldásokra és lenyűgöző látványvilágra készülhet a közönség. A felejthetetlen koreográfiáról, ahogy mindig is, Péter Szabó Szilvia mellett a csapat másik oszlopos tagja Nagy Tamás gondoskodik majd.

 

FOTÓK A FELVIDÉKI VÁGTA ELŐZŐ ÉVADAIBŐL

Szikora Róbert és az R-GO zárta a Felvidéki Vágtát

Curtis a Felvidéki Vágtán mutatta be új dalait

A múlt század hangulatát idézte meg a GolDDies

ATEMPO.sk