45 éves Érdi Tamás zongoraművész

Ma ünnepli születésnapját Érdi Tamás Liszt Ferenc és Prima Primissima-díjjal kitüntetett világhírű zongoraművész, aki közel 30 országban állt már színpadon.

Koraszülöttként jött a világra Budapesten, de egy hibás inkubátor következtében elvesztette a látását. Zenei érdeklődésére hamar felfigyeltek és 5 éves volt, mikor zongorázni kezdett. Tanárai (Becht Erika, Eckhardt Gábor) egy speciális módszerrel, a darabok újra-komponáltatásával ’láthatóvá’ tették számára a kottát.

15 évesen a Budapesti Tavaszi Fesztiválon Mozart zongoraversennyel és Vásáry Tamás vezényletével aratja az első sikert, 17 évesen Moszkvában első helyezést ér el a Louis Braille Nemzetközi Zongoraversenyen, majd felvételt nyer a Bécsi Zeneakadémiára.

 

 

18 évesen egy ötzongorás produkcióval első helyezést érnek el Salt Lake Cityben a Gina Bachauer Zongoraversenyen. 19 évesen megjelenik két Mozart CD-je, ami már a harmadik kiadást is megérte. 2000-ben a Mozart lemezek Kanadában is nagy sikert arattak.

2002-ben szerez művészdiplomát Leon Fleisher tanítványaként a Torontói Royal Konzervatórium ösztöndíjasaként. Torontói tanulóévei alatt játszott a Torontói Szimfonikusokkal, az Izlandi Szimfonikusokkal, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, a Bécsi Mozart Zenekarral, a Nemzeti Filharmonikusokkal, a Szverdlovszki Szimfonikusokkal, és 2011-ben ő zárta a romániai Liszt Évet az Enescu Szimfonikusokkal.

Fellépett a Carnegie Hallban, a Lincoln Centerben. Játszott Szibériában, Kuwaitban, Libanonban, Amerika, Kanada és Európa számos nagy városában. Varsóban, a híres Chopin szobor alatt több alkalommal 4000 embernek zongorázott. Magyarországon szinte minden városban, minden szimfonikus zenekarral játszott.

 

 

Szólóestje 2005-ben a Művészetek Palotájának első komolyzenei DVD- je volt. Lemezei a Hungaroton gondozásában jelennek meg
2003: Schubert szólóest CD
2004: Chopin CD
2005: MÜPA szólóest DVD
2006: Liszt-Bartók CD
2007: Gyertyafényes Chopin koncert Szatmárnémeti főterén DVD
2009: Születésnapi koncert a Szépművészeti Múzeumban Kocsis Zoltánnal és Vásáry Tamással DVD

2008-ban megkapta a 30 év alatti tehetséges fiataloknak járó Junior Prima díjat, 2010-ben pedig a Príma Primissima Díj győztese a komolyzene kategóriában. 2012-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki, 2019-ben pedig Liszt Ferenc-díj kapott.

EZ, ATEMPO.sk

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM