Ma ünnepli születésnapját Debreczeni Ferenc CIKI Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, dobos, az Omega tagja.
Gyöngyösön látta meg a napvilágot 1948. március 24-én. Nyolc évig zeneiskolás volt, klarinétozni tanult, majd a Kandó Kálmán Főiskolára járt.
Bátyja, Csaba hatására kezdett el dobolni, akiből ugyancsak ismert zenész vált, többek között a Bergendy zenekarban játszott (később néhány Omega-koncerteken is vendégszerepelt).
Első zenekara a Devils volt, majd
a Neoton tagjaként vált országosan ismertté. Vele készült az akkoriban még Balázs Fecót és Som Lajost is soraiban tudó együttes első nagylemeze.
Még 1970-ben előzenekar voltak az Omega turnéján. Ennek a közös szereplésnek volt köszönhető, hogy amikor 1971-ben Laux József távozott az Omegából, Debreczenit hívták a helyére.
A közönség Prágában láthatta először vele felállva az együttest, az új formáció első stúdiófelvételei pedig a Hűtlen barátok / Szomorú történet és Régvárt kedvesem / 200 évvel az utolsó háború után kislemezek voltak. Bár a tagcsere után már-már leírták az Omegát, a koncerteken hamar sikerült bizonyítaniuk, 1973-ban a nemzetközi piacon is megvetették lábukat, 1976-1979 között pedig olyan sikereket értek el idehaza és külföldön, amilyeneket magyar előadónak sem előtte, sem utána nem sikerült.
OTT VOLTUNK: Születésnapi Omega-koncert volt Somorján
FOTÓ és VIDEÓ: 55 év után Omega koncert volt Vágsellyén
OTT VOLTUNK: Fergeteges Omega koncert zárta a Bátorkeszi Borfesztivált
1994-től tagja volt az Omegával is együtt játszó Szekeres Tamás zenekarának, 2003-ban pedig csatlakozott az orvosok által alapított dr.Rock együtteshez. Vendégként Bódy Magdi a Kati és a Kerek Perec, valamint zenekari társainak szólólemezein és filmzene-albumain is játszik.
Miután 2021-ben elhunyt az énekes Kóbor János, az Omega befejezte működését.
Debreczeni Ferenc 2022-ben új zenekart alapított Omega Testamentum néven, az Omega emlékének ápolására.
A zenekar első alkalommal 2022. augusztusában, az Őriszentpéteren rendezett emlékkoncerten állt színpadra.
Elindul az Omega együttes életműsorozata
EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Urbán Tamás, Erdei Katalin / Fortepan, Mohai Balázs / MTI
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!