Ma ünnepli születésnapját Horváth Tamás énekes, dalszerző, zenész, a Sztárban sztár és A nagy duett nyertese.
Zenész családban látta meg a napvilágot Dunaújvárosban 1992. március 21-én. Dédapja Horváth János hárfaművész, édesapja ifj. Horváth János, aki számos együttes tagja volt, 1985 óta a Digitál együttes frontembere.
Tamás gyermekkorában kezdett megismerkedni a zenével, 8 éves kora óta gitározik. 16 évesen indult el a Megasztár negyedik szériájában, ahol az élő adásba már nem került be. A következő évben, 2009-ben elindult a Csillag születik tehetségkutató műsorban, ahol a harmadik középdöntőben esett ki, így a műsor 7. helyezettje lett. A versenyt követően HT3 néven zenekart alapított, és Dunaújvárosban befejezte középiskolai tanulmányait.
2011-ben Dajka Raullal kezdett dolgozni. A HORVÁTH TAMÁS & RAUL formáció 6 évig működött, Magyarországon az egyik legnézettebb YouTube videócsatorna volt az övék.
2017-ben ő nyerte meg a Sztárban sztár ötödik évadát. Egymillió forintos jutalmát a Heim Pál Gyermekkórháznak ajánlotta fel.
A Dal 2018-ba a Meggyfa című dalával jutott be és a döntőig menetelt.
2018-ban a TV2 A nagy duett 6. évadában szerepelt, melyet duettpárjával, Balázs Andreával meg is nyertek.
2022-ben Horváth Tamás koncertje zárta a Várlak Fesztivál nagyszínpadának programját, ahol mi is ott jártunk (FOTÓK).
{facebook}https://www.facebook.com/atempo.sk/videos/1193314417895950/{/facebook}
DALAIBÓL VÁLOGATUNK
Roni, ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!