2023. szeptember 6-án, szerdán 20.00 órakor kezdődik az Dés László Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, zeneszerző és vendégeinek, azaz Básti Juli, Für Anikó, Mácsai Pál, Nagy Ervin, Tóth Vera, Geszti Péter és Wunderlich József koncertje a Budapest Arénában, a 25. Jubileumi Zsidó Kulturális Fesztivál keretében.
Dés László már több évtizede a magyar zenei élet ikonja, neve fogalommá vált. Sikeres, tartalmas, sokszínű életmű van mögötte, máig tartó aktív szerzői és előadói jelenléttel. Ő az, aki dzsesszmuzsikusként át tudta törni a műfaji határokat, és sosem feledve, egyben felhasználva annak értékeit, a dallamok világában is maradandót tudott alkotni.
Filmzenéiből és más dalaiból nagy slágerek születtek, mint a „Nagy utazás”, a „Szerelem első vérig” vagy a „Vigyázz rám” és az „Olyan szépek voltunk”; de ugyanezt elmondhatjuk musicaljeiről is a Valahol Európában, a Dzsungel könyve vagy épp a legutóbbi Pál utcai fiúk kapcsán, amelyek dalai közül is számos felkerült a rádiók játszási listáira.
Dalszövegíró társával, Bereményi Gézával, akivel az évtizedek során már annyi emlékezetes dalt írtak színészeknek, újra munkába kezdtek, hogy ezúttal olyan előadóknak írjanak dalokat, akiknek eddig még sosem. A nagysikerű Férfi és Nő koncertsorozat után most újabb párok mutatkoznak be Dés László dalaival. Básti Juli Nagy Ervinnel, Für Anikó Mácsai Pállal, Tóth Vera Geszti Péterrel.
A belépőjegy ára 9 990 forint és 29 990 forint között kapható. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség a koncertre.
ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!