A nemzeti összetartozás érzésének, tudatának, élményének megerősödése a legfontosabb eredményünk az elmúlt 14 esztendőben - hangoztatta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Potápi Árpád János, amikor a nemzeti ünnep alkalmából átadta a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért díjakat.
Potápi kiemelte: az összetartozás, amely "nemzeti identitásunk záróköve", a legvilágosabban az együttműködésben érhető tetten: a feladatok végrehajtásában és a sikerek megünneplésében.
Úgy fogalmazott: "mi, magyarok közös teherviseléssel osztozunk a nehézségekben" és közös ünnepléssel sokszorozzuk meg örömünket.
Ezt hirdetik példamutatásukkal a Kallós Zoltán erdélyi néprajzkutatóról elnevezett díjjal kitüntetett közösségépítők, közösségszervezők, politikai, kulturális vagy vallási vezetők - mondta az államtitkár.
Szólt arról: a díjat - amely 2019 óta viseli Kallós Zoltán nevét és amelyet évente általában tízen vehetnek át - 2024-ben tizenhárman, hat ember és hét szervezet kapja meg. Három-három díjazott való Erdélyből, Vajdaságból és a diaszpórából - Ausztriából, Ciprusról és Svédországból -, kettő a Felvidékről, egy Kárpátaljáról és egy a Muravidékről - ismertette.
Potápi Árpád János felidézte: az egy híján harminc esztendős díj tizennégy éve már a nemzetpolitikai fordulatot is tükrözi. E fordulat szellemisége így foglalható össze: minden magyar felelős minden magyarért.
Kallós Zoltánt idézte, aki 2004-ben még csak reményekről beszélhetett, amikor azt mondta, olyan kormányt szeretne, amelyre tekintve büszkén lehet vállalni magyarságunkat. Néhány évvel később azonban már ezt mondta: "A nehézségek ellenére nyugodt lehetek, mert most már biztosan látom, hogy van jövője a magyar népi kultúránknak."
Az államtitkár hozzátette: 2010-től közösen építjük a jövőt, amely Szent István szellemi-lelki hagyatékából következik.
Azt is mondta: a nemzet ügye túlnyúlik Magyarország határain. A magyarság a szülőföldjén, a Kárpát-medence országaiban és a diaszpórában is képviselteti magát, ezért "gondolatban és felelős cselekvéssel is át kell lépnünk országunk határait, ha meg akarjuk őrizni azt, amit Szent István is a szívén hordozott".
Potápi Árpád János kitért arra is: valamennyi díjazott munkásságában "ott van a népies jelleg", és mindenki ugyanazt a célt szolgálja, a magyar hazát. Ezért mi is mondhatjuk Kallós Zoltánnal együtt: van jövője a magyar népi kultúrának. A "kalákákban, az énekekben, hitünkben, közösségeinkben és gyermekeinkben ott van a jövőnk", és az Isten, haza, család hármassága, "ami évszázadok óta meghatározza nemzetünket, ma is biztos eligazodási pontunk" - fogalmazott Potápi Árpád János.
Magyarország miniszterelnöke a külhoni magyarságért végzett áldozatos tevékenységet 1995 óta ismeri el kitüntetéssel. Az elismerés eleinte a Kisebbségekért Díj nevet viselte és két tagozattal rendelkezett: a Hazai Kisebbségekért és a Külhoni Magyarságért Tagozattal. 2011-től a hazai nemzetiségek és a külhoni magyarok külön-külön díjban részesülnek.
A Külhoni Magyarságért Díj - a Magyar Állandó Értekezlet 2018. évi ülésének javaslatára - 2019 óta a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj nevet viseli.
Évente 10, kivételes alkalmakkor legfeljebb további 5 díj adományozható a külhoni magyar közösségek érdekében végzett kiemelkedő tevékenységért.
Idén Felvidékről Furik Rita viselet- és jelmeztervező, koreográfus, rendező, aki számos néptáncegyüttessel dolgozott már, valamint a kassai Rovás Polgári Társulás érdemelte ki az elismerést. A Rovás nevében Szabó Ottó festő, a társulat vezetője vette át az elismerést.
A díjjal oklevél és emlékplakett, továbbá - személyenként vagy szervezetenként - egymillió forint jutalom jár. A plakett tervezője és kivitelezője Sárpátki Zoltán Csíkrákoson élő szobrász, képzőművész.
A díjátadón a felvidéki Korpás Éva és zenekara zenélt, lánya, Lakatos Lili pedig táncpartnerével ropta a táncot.
A 2024-es díjazottak:
Balázs-Bécsi Attila (Erdély)
Bálint Elemér Imre (Erdély)
Ferencz Tibor (Erdély)
Furik Rita (Felvidék)
Rovás Polgári Társulás (Felvidék)
Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület (Vajdaság)
Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület (Vajdaság)
Kalapis Stojan szalézi szerzetes (Vajdaság)
BorzsaVári magyar népi együttes (Kárpátalja)
Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (Muravidék)
Ciprusi-Magyar Baráti és Kulturális Kapcsolatok Társasága (Ciprus)
Svédországi Magyarok Országos Szövetsége (SMOSZ) (Svédország)
Wurst Erzsébet (Ausztria)
EZ, ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Hegedüs Róbert / MTI, Potápi Árpád János FB
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!