Tragikus autóbalesetben ma reggel elhunyt Sárközi Imre vágfarkasdi zongorista, egyházzenész.
A 44 éves muzsikus most is három zenei formáció tagja volt: a gútai Last Blues Band, az Arcok énekegyüttes és a magyarországi Gábor Homoky & Old Sounds. Mellette több községben és Budapesten is kántorkodott. Testvére Sárközi Xénia, a Virtuózok felfedezettje.
Imre 1976. május 3-án született Komárom-Szentpéteren és már 5 évesen zeneiskolába járt. Kántorkodással kamaszkorában a helyi plébániatemplomban került kapcsolatba és az Országos Magyar Cecília Egyesület kántortanfolyamán is részt vett. A Bartók Konzi (Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium) diákjaként végzett 1995-ben.
„Már korán kialakult a saját zenei stílusom. Akkori nagy kedvenceim Bartók, Kodály és a romantikusok közül Chopin voltak. Nagybátyám unszolására akkor is játszanom kellett, mikor éppen nem volt hozzá kedvem. Ez meghatározó volt, hiszen nagyon jól tudok improvizálni.” - mondta egy korábbi interjújában, ami a Farkasdi Hírmondóban jelent meg.
„Anyukám gyerekkoromban mindig azt mondta: „Fiam, úgy élj, hogy az emberek szeressenek! Legyenek barátaid, akikre mindig számíthatsz!“ Mindig szem előtt tartom ezt a jó tanácsát, és igazi útravalóként kezelem még ma is.”
Élete folyamán több zenei formációban működött közre, több műfajban is otthonosan mozgott, lehetett szó könnyű vagy akár komolyzenéről is. Vallásos, érzékeny ember volt, s mindemellett ambiciózus, aki mindig tele van ötletekkel.
Nyugodjon békében :(
Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
Fotó: Zaťko Ervin
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!