A dunaszerdahelyi Arizóna zenekar újdonsága, a James Bond tegnap debütált a Gong rádióban, a hozzá tartozó klip pedig most lát napvilágot. A zenekar újabb változásokon esett át és a rajongók számára ez a közös munka első gyümölcse.
Majával, zenekar énekesnőjével beszélgettünk.
„Aki figyelemmel kíséri zenekarunk munkásságát, az tudja, hogy tudatosan újítunk. Természetesen figyelünk arra, hogy maradjunk meg Arizónának, de újdonságokra mindig szükség van. A munkafolyamat maradt a régi, Fecó a dal szerzője, mi pedig Arizónásítjuk és mindenki beleteszi a dalba saját magát. A dalszövegírást pedig újra Lombos Mártonra bíztuk, aki szintén hozzájárult ahhoz, hogy ismét megújulhassunk. Az ő szavaival élve – nem kell félnünk kimondani a dolgokat. Valószínű, ha nem biztat ennyire, akkor akár maradtunk is volna kicsit elvontabb síkon. Egyébként szeretem a burkolt dolgokat, úgyhogy sikerült a szövegben elrejtünk ezt-azt, mert úgy az igazi, ha mindenki saját maga szerint értelmez egy szöveget.
A szövegnek még van egy érdekessége…Marcival kicsit félreértettük egymást az elején. Ő alapvetően vidámabb hangulatú szöveget írt és meglepődött, amikor meghallotta az általam felénekelt „sötét” verziót, de szerencsére megszerette ő is. :-)”
Honnan jön a James Bond téma?
„Az őszi turnénk a Szigorúan bizalmas címet viselte, nem véletlenül. Az 1981-es James Bond film címe is szintén ez volt és persze ősszel jött ki a legújabb ügynökös film. Nem hunyhattunk szemet azok a dolgok felett, amelyek meghatározták az emberek mindennapjait az utóbbi időben. Ez mind-mind nagy hatással volt ránk. Úgy gondoljuk, hogy mindenkiben ott lakozik egy James Bond - egy olyan valaki, aki nyomot szeretne hagyni maga után, szeretné, hogy emlékezzenek rá, mert tett valami jót. Persze mindezt úgy, hogy törékeny lélekről van szó. Néha tényleg percek alatt meg tud változni minden. Hibázunk, de mindig ott az esély, hogy jobbak legyünk fejlődjünk…Erre van ott az a bizonyos nagy tükör, amibe néha nem árt belenéznünk. Számunkra ezt jelenti ez a dal.”
Egy akciódús klipről van szó. Milyen volt a forgatás?
„Igen, és ennek nagyon örültünk :-) Főleg én :-) A videoklipet az ImagiCore csapatának köszönhetjük! Remek embereket ismerhettünk meg Kes, Kobe és Ryan személyében (aki csak átmenetileg került a csapathoz, de ez egy másik történet:-)). A forgatás nagyon jó hangulatban telt, és rendkívül izgalmas volt!
Például a mi drága sminkesünk, Varga Lívia 2 órán keresztül várt ránk az autóban, a nagy sár és hideg miatt inkább azt választotta…Viccelődtünk is vele, hogy míg mi forgatunk, lehet szegénykénk megfagyott…Égi szerencsénkre ez csak vicc volt :-) A sminkem neki köszönhetően ismét tökéletes volt, mindig tudja, mi kell nekem!
Ha már James Bond, akkor ahhoz olyan autó is kell, és ezért egy nagyon kedves barátunk szintén velünk fagyoskodott az erdőben :-) Csiba Dávidnak pedig azért tartozunk köszönettel, hogy segített abban, hogy amit csinálunk, az hiteles legyen. Ő többek között önvédelmi trükkökkel is ellátott. A sártól még szebbek lettünk, annyira szépek, hogy Bálintéknál meg kellett, hogy tisztuljunk, hiszen ezután következtek a benti jelenetek, amit a Dunaszerdahelyi VMK-ban forgattunk. Ekkor került sor az „Így kefél az Arizóna” videóra :-) Nagyon jó nap volt, és aki nem hiszi járjon utána :-)"
Tavaly single kiadások voltak a terveitek között. Idén már beszélhetünk egy új lemezről?
„Így igaz. Valahogy ősszel és télen jó barátom a megfázás. Részben emiatt csúsztunk a munkálatokkal. Az lemez megjelenést márciusra tervezzük. Nagyon várjuk, hiszen a már említett „új Arizóna” szeretné, hogy a korongról minél több emberhez eljussanak a legfrissebb dalok. A régi munkatársak mellett újakkal is együtt dolgoztunk, de erről majd egy másik alkalommal :-)"
Ismét volt változás a zenekar háza-táján. Milyen az összhang az új tagokkal?
„Így igaz, így jártunk :-) Szerencsére ez a változás a lehető legjobban alakult. Patrikkal már az elején megtaláltuk a közös hangot, úgyhogy nem is volt kérdés, sem téma, hogy marad közöttünk. Több gitárossal és dobossal is találkoztunk, akiket úgy teszteltünk, hogy videót készítettek az előre megadott dalunkra. Végül Zöld Bálintot választottuk gitárosunknak, dobosként pedig Tóth Ákos csatlakozott hozzánk. Mind a két új srácban megvan az, amire szükség van…Ez nem más, mint a zene és egymás iránti alázat és tisztelet…Természetesen nagyon tehetségesek a fiúk és nagyon örülünk nekik. Ugyebár az ember, ha megüti a bokáját, akkor utána óvatosabb…De azt hiszem kijelenthetem, hogy nagyon örülünk, hogy egymásra találtunk! :-)"
És mi vár titeket 2016-ban?
„Rengeteg tervünk van 2016-ra is…Mindent a maga idejében :-) Annyit elárulhatok, hogy az elsődleges célunk az, hogy a lemezünk minél több emberhez eljusson, illetve hogy személyesen juttassuk el koncertjeink során. Egyelőre legyen elég ennyi :-)"
A zenekarral ma este Esztergomban a Zanzibár vendégeként, vasárnap pedig Dunaszerdahelyen a Kárpátok Szépe döntőjében találkozhatunk.
Zaťko Ervin, ATEMPO.sk