ÚJDONSÁG: Némo és Bartha Ákos (ManGoRise) is közös dallal biztat minket - Átvészelünk minden bajt (+SZÖVEG)

Tovább bővült a “maradjotthon” mozgalom csapata. A világban zajló kényszerállapotra való tekintettel újabb szerzemény került fel a legnagyobb videómegosztóra.

Bartha Ákos (ManGoRise) Némoval (Club 54) karöltve írták az Átvészelünk minden bajt című dalt, melyben közreműködik KtK Steeve is. Arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy ebben a nehéz időszakban egy emberként kell cselekednünk. Most tényleg az emberélet a tét, így aki teheti, maradjon otthon és vigyázzon a szeretteire.

“A dal nektek, magunknak, mindenkinek szól, hogy erőt, reményt adjon a kialakult helyzetben és a zene erejével kovácsoljon össze mindenkit eggyé. Vigyázzatok magatokra, egymásra és ha tehetitek, ti is maradjatok otthon, vonuljatok ZENEKARANTÉNBA!” - nyilatkozta a csapat a közösségi oldalán.

 

 

DALSZÖVEG:

Ez most rólunk szól
A holnapról
túl nagy tét, hogy
pont te ne dönts jól

Meglátod majd
Bármeddig tart
Csak egy a fontos
Együtt átvészelünk minden bajt

Van a föld, meg az ember -az utóbbi egy csapat
Ideje, hogy tisztára mossuk a mancsokat
Ahogy a trikolor is egység
A széthúzásra most sincs mentség
Ritkán mondom, de az út nem csoportos
A küszöbön innen van minden mi fontos
Úgy íródnak sorsok
Ahogy mások köhögik
Nem varázslat ez, csupán fizika ötödik

Tudom, nem érinthetlek meg
A szavak ereje mégis megmenthet
Fontos, hogy előre nézz
Majd diktál a józan ész
Tedd, amit tenned kell
De tudj együtt élni a tettekkel
Felelős minden ember
Mindenki csepp
Mindenki tenger

Balla Mária, ATEMPO.sk

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM