OTT JÁRTUNK: Al Caponét megszégyenítő volt az outfit – Nagyszínpadon tarolt a José LIVE!

Szédületes tempóban robbantotta be az idei Komáromi Napok koncertjeit a José LIVE! zenekar. Minden daluk friss, trendi ritmusban szólt a nagyszínpadon. Átjött ifjabb Ropog József José, komáromi–karvai dalszerző, énekes szövegeinek minden üzenete. Ami itt zenél bennük, nem hagyja soha elveszni őket.

 

José LIVE! Komáromban

 

Eljöttek a koncertre Hernandez Franco Vivien szerkesztő, műsorvezető és párja, Szurcsík Ádám színművész, az M2 Petőfi TV munkatársai, akik elmondták, népszerű esti műsoraikban ismét több lesz a zene, számos előadóval, zenekarral beszélgetnek majd. Egy gyors közös fotóra is volt idejük Joséval.

 

José LIVE! Komáromban

 

Az énekes kézben tartotta az egész produkciót. Hol Psychóval, a koncert privát hangmérnökével egyeztetett, a következő pillanatban már a gondosan kinyomtatott dalsorrendet ragasztotta a színpad elejére, majd a kellékeket ellenőrizte: a helyükön vannak-e a cilinder, a tengerészsapka, a szaxofon?

 

José LIVE! Komáromban

 

Közben Gál Sándor dobos cintányért csavarozott, Korber Darina vokalista, énekesnő a mikrofonjának keresett helyet, Kosztolányi Péter billentyűs, aki Lesz még nyár feliratú pólóban jött, éppen a hangszerét emelte ki a tokjából, Szabó Andor basszusgitáros a húrokat pengette, Vörös Zoltán Bence a nemrég csatakozott gitáros, akinek ez volt az első koncertje a bandával, fülhallgatóját, azaz fülesét igazgatta. Közben zsinórokat csatakoztattak, füstgépet próbáltak, fényeket állítottak a hang- és fénymesterek.

 

José LIVE! Komáromban

 

Amikor minden készen állt, indulhatott a José LIVE! szezonnyitó koncertje, a Komáromi Napok nagyszínpadának első bulija! José cilinderben toppant a közönség elé a ’20-as évek című dallal, amelyben szaxofonozott is. „Mert amit vártál, az pont itt van!” – harsogta a mikrofonba. Al Caponét megszégyenítő volt az outfit. A Szálltam én és a Fordul az érem után egy ritkán hallott dal, a Nem tanultuk meg még következtek. „Sokadik éve ugyanaz még a szag is” rappelte a Július elsején című dalban a mai valóságot. Azután az Együtt megyünk és egyik legendás dala, a Gyere haza szóltak nagyot, egymás után.

 

José LIVE! Komáromban

 

A Vár horizont előadásához, ami a José bárkája elnevezésű facebook oldalának az indulója, tengerészsapkát vett fel az énekes, a nézők vele integettek. Maradt a tengerészsapka, de egy szomorúbb dal, a Világítótorony miatt, amely újdonság a műsorban, Komáromban hangzott el először színpadon. És máris pörgött a következő legendás José-dal, az Ülj ide mellém. Ember legyél, kért ezután mindenkit José. A covidot idéző Ilyen még nem volt című dal végén bemutatta a zenekar tagjait. „Nélkülük nem lennék”. Dicsérte meg zenészeit, akik valóban remekül teljesítettek április utolsó péntek estéjén.

 

José LIVE! Komáromban

 

A ráadás José kultikus dala, a Lesz még nyár volt. Anélkül talán el sem engedték volna a zenekart. Sokan énekelték a legendássá vált sort: „A Felvidéken is lesz még nyár!”. Azután elindultak a színpadról levezető lépcső felé, de a közönség ütemesen skandálta, hogy „vissza, vissza!”. A színpadmester bólintott, így a José LIVE! előadta legújabb dalát, amelynek a videoklipjét a gyönyörű karvai naplementében forgatták, az Ébresztő! című számot. Szövegét José egy kommentháború emlékét felidézve fogalmazta meg.

 

José LIVE! Komáromban

 

Gyors pakolás következett, hiszen a színpad szélén már várakoztak a meglepően nagyszámú műszaki gárdával és hatalmas arcképével díszített kamionnal érkezett Horváth Tamás, az est sztárfellépője roadjai.

Josét pedig magyarországi tanulók, a Scool-Túra nevű projekt Felvidéken tartózkodó csoportjának tagjai várták a közei Anglia parkban. Vezetőjük, Szabó Éva még tavaly vette fel a kapcsolatot a rapperrel, aki most egyebek mellett arról beszélt nekik, miért fontos, hogy magyar gyermekek magyar iskolába írassanak.

 

José LIVE! Komáromban

 

Ilyen volt José idei első nagykoncertje. Energikus és sokszínű, amint a nagyszínpadot pásztázó robotlámpák fényei. Volt benne energia, stílus, nevetés. És némi gyász is. 

A koncertre virradó nap hajnalán veszítette el édesapját, a legendás zenészt, Korber Sándor basszusgitárost, Korber Darina énekesnő. „Apu a Miénk itt a tér című dallal tanított vokálozni”. Mondta el egy korábbi beszélgetésünk alkalmával. Tanítani kellene azt a roppant nagy lelkierőt, amellyel végigénekelte a José LIVE! koncertet!

Szöveg és fotó: Bárány János, ATEMPO.sk