Idén első alkalommal kórusénekléssel és klasszikus zenével is találkozhattok a Gombaszögi Nyári Táborban. Mindez a pelsőci Korona énekegyüttesnek és vezetőjüknek Tömöl Gabriellának köszönhető. Az ötletgazdával beszélgetünk.
„A Korona énekegyüttest 2012 Karácsonyán alapítottam, mikor 13 budapesti év után hazaköltöztem Gömörhorkára. Az együttes alapja a nagymultú Pelsőci nőikar kemény magja. Ahogy telnek a hónapok és évek egyre többen leszünk. Jelenleg 18 tagot számlálunk.
Mi a kórus rabjai vagyunk és azt hiszem a tagok nevében is mondhatom: hisszük, hogy ezzel kicsit jobbá tesszük a világot. Mi biztosan kiegyensúlyozottabbak, boldogabbak vagyunk attól, hogy összetartozunk, együtt és igényesen töltjük a szabadidőnket, céljaink vannak, sok közös programunk, élményeink. A kórus olyan értékekre tanít, aminek mindenki hasznát veszi az életben. Legfőbb eszköze, a hangszerünk- az emberi hang pedig mindenki számára ingyen elérhető.
Ez az eszmei alapja minden szereplésünknek, rendezvényünknek, megmozdulásunknak.” - kezdte Gabi.
Mit takar a Korona sátor elnevezés, ahol majd személyesen találkozhatunk veletek?
Ez az énekegyüttes önálló komolyzenei sátra. A táborban mi leszünk a klasszikus és kóruszene követei.
Ez egy újdonság, honnan jött az ötlet?
Múlt nyáron néhányan részt vettünk a Nagy Ölelésen. Krasznahorka büszke vára az egyik kedvenc énekelnivalónk, egyértelmű volt, hogy ott kell lennünk, ölelnünk és énekelnünk. Déli tűző napsütésben vártuk végig a hosszadalmas regisztrációt. Több száz táborlakó kígyózott a várhoz, de mindenki kedves, mosolygós volt. Az emberek előzékenyek, türelmesek voltak. Énekeltek, beszélgettek. Otthon éreztük magunkat. Ez egy fantasztikus hely, szuper résztvevőkkel. Boldogok vagyunk, hogy itt a közelünkben van! Nem kérdés, hogy mi is hozzuk a részünket. Bedobjuk a "nagyközösbe".
Milyen programot kínáltok a látogatóknak?
Kétféle programmal készülünk:
A Korona sátorban, mint egy zenei étlapról lehet majd válogatni: különböző stílusok, hangulatok, témakörök várják a hozzánk látogató táborlakókat. Biztos vagyok benne, hogy mindenki talál kedvérevalót és az is közel érzi majd magához a műfajt, aki eddig nem foglalkozott, nem találkozott vele. A sátort kényelmesre, otthonosra tervezzük. Az ügyeletes Királylányok- házigazdák minden napra finomságokkal is készülnek.
A Korona foglalkozások célja, hogy közelebb hozzuk a kórus műfaját: töröljük az elavult előítéleteket, új, praktikus, divatos, illatos ruhába öltöztessük az együtténeklést.
Kiket szeretnétek megcélozni?
Minden táborlakót. Aki egy ilyen szellemiségű táborba eljön, akit ilyen jellegű programok foglalkoztatnak az arra vágyik, arra nyitott, amit mi az együtténekléstől, a zenétől kapunk: pl. közösségre, feltöltődésre, művelődésre, előrelépésre...stb. Így máris közös nevezőn vagyunk.
Az énekóra és ezzel a klasszikus zene oktatása hetedik osztályban befejeződik. A legtöbb fiatal számára ez az utolsó lehetőség, hogy közel kerüljön ehhez a zenéhez, hogy valaki bevezesse a csodák birodalmába. Ez a klasszikus zenének nem baj, de a fiataloknak nagy veszteség! Pont mikor már önálló gondolataik lennének, mikor jönnek az első szerelmek, mikor elkezdik keresni a példaképeket, önmagukat. Megnyílik a lelkük. Mikor elveket, életszemléletet, új utakat keresnek.
Egy "lehetőség" szeretnénk lenni. Kinek megerősítés, kinek új ajtó.
Milyen elvárásaitok vannak az első évtől, mi a cél?
A minimum a tapasztalatgyűjtés, a maximum a világmegváltás :D
Köszönöm a beszélgetést és sok élményt kívánunk a kórusnak, neked és a Korona sátorba látogatóknak.
Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!