A krízishelyzet miatt idén ugyan elmaradt a 195. Anna bál, viszont kísérőrendezvényei méltó módon szolgálták Balaton történelmi fővárosának kulturális életét. A programok között a július 21-22-én megrendezett Balatonfüredi prímásverseny a programsorozat különleges színfoltja volt.
Az Ifjú Szivek prímása, Király Miklós nyerte a Balatonfüredi Prímásversenyt
A Balatonfüred Város Önkormányzata, a Hagyományok Háza és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszéke rendezésében idén is megtartották a Balatonfüredi prímásversenyt. A résztvevőkkel a verseny szünetében beszélgettünk.
A győztes, Király Miklós, a pozsonyi Ifjú Szívek Táncszínházban játszik immár harmadik éve. A prímásversenyen harmadszor vesz részt, tudását eddig minden alkalommal, különdíjjal ismerték el. Eredménye egyben azt jelenti, hogy a jövő évi Anna-bálon is felléphet.
„Nagyon közel áll a szívemhez a két kötelező anyag – jellemzi az előírtakat a hatvani fiatalember. – A két tájegységből kiválasztott prímás, Ádám István „Icsán” és Molnár László stílusát különösen kedvelem, olyannyira, hogy még a szabadon választottak közé is felvettem volna. A szabad programválasztásában a kiváló gyergyóalfalui hegedűs, Cserkesz Béla személye motivált, 1966-os felvételére a diplomakoncertemre készülve bukkantam rá, játéka első pillanatban lenyűgözött.”
A második helyezett a délvidéki Óbecséről érkezett, a Fokos zenekar prímása, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója.
„Immár negyedik alkalommal veszek részt a megmérettetésen – osztja meg gondolatait Cseszák Zsombor. – Eddig különdíjakkal térhettem haza, amiknek mindig örültem, mivel az elismeréssel bátorítottak, hogy jó úton haladok pályámon. Idei újdonság a két kötelező összeállítás: a széki és a gömöri anyag viszont jól szolgálja az összehasonlíthatóságot. Talán az utóbbi áll közelebb a szívemhez, minden bizonnyal a felmenőim között felvidéki ágakat is találnánk. Szabadon választottként a cifra, díszes, és a virtuozitás bemutatására alkalmas kalotaszegi muzsika mellett döntöttem, mivel példaképem a legendás bánffyhunyadi muzsikus, Varga Ferenc „Csipás”, akinek játékstílusával az utóbbi időben sokat foglalkoztam.”
A harmadik helyezett Boda Gellért Turáról származik, s másfél évtizede hegedül. A 2002-ben alakult Zagyva Banda prímása második alkalommal vesz részt a balatonfüredi megmérettetésen, két éve szintén a képzeletbeli dobogó harmadik fokára állhatott fel. A mostani versenyről kérdeztük:
„A gömöri dallamvilág kicsivel közelebb áll hozzám, mint a széki muzsika. Jóllehet Tura és Gömör messze esik egymáshoz, viszont Gömörország és Galga mente népzenéjében is fellelhető dallamegyezés.
A verseny kiváló lehetőséget nyújt egyébként arra, hogy egy vidék muzsikáját alaposabban megismerjük.
Egyébként úgy érzem, hogy ezúttal a széki anyag előadása sikerült jobban. A választott kategóriában az erdélyi Szászcsávás muzsikájából készültem, ebben talán az is közre játszik, hogy a vidéken a mai napig él ez a hagyomány. Számos zenész él a Maros megyei faluban, akikkel évente akár többször is találkozunk.”
Csermák Zoltán, ATEMPO.sk
Fotó: Hagyományok Háza