"Miért is ne legyen egy lemezünk? Az olyan menő, mintha híresek lennénk!" - jön a Kiss Zenészek lemezbemutatója

"Miért is ne legyen egy lemezünk? Az olyan menő, mintha híresek lennénk!" - jön a Kiss Zenészek lemezbemutatója

Első lemezének bemutatójára készül hétvégén a Kiss Zenészek fiatal csapata, amely 2013-ban alakult még trióként.

„Akkoriban csak hárman zenéltünk a Kiss Kristóf által vezetett együttesben az Ipolybalogi Művészeti Alapiskolában. Az évek folyamán a trió felállás bővült két taggal, s így már öten folytattuk a közös zenélést, Kiss Zenészek néven.”

Az elmúlt 8 év alatt számos szlovákiai, magyarországi versenyen mérettették meg magukat és sok, főként könnyűzenei rendezvényeken vettek részt, ahol a magyar slágerek, népdalok átdolgozásain kívül néhány angol nyelvű ismert dalt is magunkévá formáltak.

A zenekar felállása

Böjtös Natália - ének, vokál
Hlavács Réka - ének, vokál
Rusňák Sára - zongora, cajon
Benko Reinold Kristian - zongora, cajon
Csáky Máté - hegedű

Amióta elkerültek a tagok az Ipolybalogi Alapiskolából, mind külön utakat járnak, és ez idő alatt kissé csökkent a fellépések, próbák száma is. De a lemez kiadása új erőt, inspirációt és egy nagy löketett adott a zenekarnak, hogy ismét aktívan együtt zenéljenek.

„A CD ötlete egykori tanárunktól, Kiss Kristóftól származik, ami nekünk is nagyon tetszett és úgy gondoltuk:"Miért is ne legyen egy lemezünk? Az olyan menő, mintha híresek lennénk!" Persze viccet félretéve, jó emlék marad és örülünk, hogy ez létrejöhetett.” - árulta el Nati, a zenekar egyik énekesnője. „A dalok listája igazán sokszínű, amelyek a zenekar alakulásától az idáig eltelt időt foglalja össze.”

„A felvételeket Vanek Gábor stúdiójában vettük fel profi környezetben, a zenei rendező pedig Kiss Kristóf volt.” - tette hozzá Reini, aki billentyűzik a csapatban.

 

Kiss Zenészek

 

A lemez bemutatójára augusztus 1-jén 19.30-tól kerül sor Ipolybalogon, a Korona Panzióban, ahonnan akár haza is vihetjük majd a CD-t.

„Ez egy összefoglaló a mi munkánkból. A közönség/vásárló is ízelítőt kap, hogy milyen átdolgozásokat játszunk, de szerintem csak mi és azok az emberek tudják, hogy mennyi munka áll ez mögött, akik dolgoztak - dolgoztunk a hanganyag felvételével, s a stúdió munkások már a felvett anyaggal. Köszönjük nekik a kitartó munkát! Nagy hála jár az összes támogatónak is, hisz nélkülük nem tudtuk volna létrehozni ezt a lemezt” – mondta Máté, aki a hegedűn kívül a zenekar ügyeit is kézben tartja.

A lemezen magyar és angol nyelvű dalok, ismert slágerek és népdalfeldolgozások hallhatóak a Kiss Zenészek szája íze szerint.

„Nekem nagyon tetszett már az ötlet és a dalok felvétele is, de így, hogy már a kezünkben tarthatjuk a kész lemezt, rájöttem, hogy sokkal jobb érzés, mint amire számítottam. Örülök neki, hogy sikerült elkészíteni.” - tette hozzá Réka, aki szintén énekel a formációban.

A koncertre mindenkit szeretettel várnak. És Sára, a zongorista azt is elárulta, mire számíthatunk:

„A lemezről az összes dal hallható lesz, és még plusz 1-2 szám kicsit újragondolva, ami reméljük tetszeni fog a közönségnek!”

Tehát, aki teheti, szombaton irány Ipolybalog! Mi is ott leszünk :)

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk