Mintegy fél évig tartó huzavona után a Nyitra megyei önkormányzat nagy többséggel jóváhagyta Gál Tamás igazgatói pályázatát, ezennel hivatalossá vált, hogy az elkövetkezendő 5 évben a hetényi illetőségű szabadúszó színésztehetség, a Jászai Mari-díjas Gál Tamás irányítja a Komáromi Jókai Színházat, amely elképzelése szerint fokozatosan a Felvidék nemzeti színházává válik majd.
Hogy ez mit takar és miként értékeli megválasztását, hogy miként teltek napjai a karantén idején, valamint hogyan lát munkához és mi mindenen szeretne változtatni, a következő beszélgetésből kiderül.
Meglehetősen jó időszakban vagytok, téged igazgatóvá választottak, a lányodat a legmagasabb pontszámmal vették fel a színművészeti egyetemre, ráadásul elnyerte a gimiben a Kaszás Attila-díjat is. Szerintem most süt a nap nálatok...
Nagy öröm ez számunkra, sőt, számomra nagyobb öröm a lányom díja, mint az igazgatói poszt.
Az igazgatás ugyanis nem egy sikertörténet, az egy nagyon komoly feladat, nagyon komoly felelősség.
A siker számomra mást jelent. Az lesz majd számomra igazi siker, ha bemutatjuk az első nívós darabunkat az igazgatásom alatt, ami a szakma és a közönség tetszését egyaránt elnyeri.
Mivel teltek eddig a napjaid, hogyan készültél az új megmérettetésre?
Én már jó ideje benne voltam egy munkafolyamatban, készen kellett állnom, hogy ha engem választanak, akkor bizonyos dolgokkal már előre tisztában legyek, ha pedig nem engem választanak, akkor sutba dobom az egészet. Én most rengeteg feladatot látok magam előtt. Az embernek, amíg valamit nem kezdhet el, aggodalmai vannak, hiszen egy fél évig is elhúzódott ez az igazgatóválasztási történet.
Most már tényleg szeretnék beleállni. Szeretném elkezdeni a munkát, ami már ma meg is történik.
Kedden tartjuk az első művészeti tanácsi összejövetelt. Még egyelőre nem a színházban, hanem egy másik kijelölt helyszínen, betartva a szigorú járványügyi feltételeket.
Mennyire nehezíti meg az igazgatói munkát, a tervezést a jelenlegi rendhagyó járványhelyzet?
Kimondhatatlanul. Beszéltem a kassai Thália Színház igazgatójával, Czajlik Józseffel és más igazgatókollégákkal is. Mindenki azon a véleményen van, hogy rendkívül nehéz egy igazgató dolga egy ilyen helyzetben. Egy rendezőt úgy kell felkérnünk egy munkára, hogy “gyere el hozzánk rendezni, de nem tudjuk, hogy mikor”. Ez így nagyon nehéz.
Nyilván nagy a kiszámíthatatlanság, sok a nehézség, de ez az időszak hozott magával egy kis pozitívumot is, hiszem megállhattál, átgondolhattad, mit és hogyan fogsz csinálni. Segített neked ez az utóbbi két hónap, hogy most egy kicsit lazább volt a történet? Hogy egy kicsit jobban belemélyedhettél a feladatba?
Igen, határozottan. De volt számunkra egy nagyon súlyos lecsapódása is a dolognak. Beszéltem ennek kapcsán több szlovák kollégával is arról, hogy mennyire kiszolgáltatottak vagyunk mi, szabadúszó művészek, és a társadalom erre nem talált megoldást. Mi voltunk az elsők, akiket “kikapcsoltak”, és mi leszünk az utolsók, akiket majd “bekapcsolnak”. Ez idő alatt mi nem kaptunk semmilyen támogatást. Egy szabadúszó művésznek nulla euró bevétele van azóta, amióta a válság tart. Egy háromgyerekes családapának bizony ez okoz némi fejfájást. De, hála Istennek, valahogy átvészeltük, hiszen a kiadásaink is lecsökkentek és volt némi vésztartalékunk is. Hozzáteszem, a nehézségeket leszámítva,
ez a két hónap volt életem legszebb időszaka, mert csak a családommal voltam, rengeteget voltam a gyerekeimmel és a feleségemmel.
Mi nagyon élveztük ezt az időszakot. Ha tényleg őszinte szeretnék lenni, elolvastam három regényt, amire az utóbbi években nem volt időm.
Bizony az emberben most tudatosul, hogy mi minden maradt ki az életéből a nagy rohanás közepette. Hogy mi mindent lehetne csinálni, csak hát ezt normál esetben nem engedheti meg magának.
Visszatérve az olvasáshoz, ez nem öncélú szórakozás, nekem szakmai téren is el kellett mélyülnöm a feladatban, hiszen igazgatóként egy-egy darabválasztás kapcsán nekem kell majd döntenem, nekem kell majd feltennem az i-re a pontot, művészeti tanács javaslata ide vagy oda. Ilyen szempontból ez a karantén-időszak nagyon termékeny volt.
Jó lenne átcsempészni belőle egy keveset a normál viszonyokra is, hogy a fontos döntések előtt legyen idő mélyebben átgondolni a dolgokat.
Ezentúl rengeteget pihentem, nagyon feltöltődtem és mára tele vagyok tenniakarással.
A pályázati anyagodat ugyan nem láttam, de amit eddig nyilatkoztál, abból úgy látom, hogy a színházat nemzetibb irányba szeretnéd elvinni, szóba került az is, hogy a nemzet színháza lenne valamilyen formában a Jókai Színház. Ez mit takar?
Ugye, Magyarországon vannak a nemzeti színházak, amelyek egy kicsit kiemelkednek a többi közül. Persze ott mindig három tagozat van, balett, opera és dráma. Nálunk ez a nemzeti megfogalmazás tulajdonképpen egyfajta figyelmeztetés, hogy kezeljük ezt a színházat úgy, mint a felvidéki magyarság nemzeti színházát, hogy több legyen ez annál, mint egy vidéki repertoárszínház, ahol van évadonként négy bemutató, és onnantól kezdve semmi más társadalmi felelősség- és szerepvállalás nincs.
Nekünk jelen kell lennünk a kulturális és társadalmi élet számos színterén.
Egy pár helyet meg is említenék. Meggyőződésem, hogy jelen kell lennünk Gombaszögön, támogatnunk kell a Jókai Napokat, a Duna Menti Tavaszt, a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenyt, hiszen ezek azok a fórumok, amelyek nevelik a közönségünket és a következő művészgeneráció is innen kerül ki. Figyelnünk kell őket, hiszen felelősséggel tartozunk feléjük.
El kell indítanunk egy színészképzést, komolyabban kell vennünk a stúdiószínházat.
Be kell emelnünk a legmodernebb stúdiószínházak közé. A legnagyobb fesztiválokra kell vele eljutnunk. Nem elsősorban közönségkiszolgáló darabokat kell gyártania, hanem elgondolkodtatóakat. Természetesen, azok lehetnek szórakoztató, népszerű előadások, de valamiben egyedinek, úttörőnek kell lennie a stúdiószínházunknak. A nagyszínpadnak pedig ki kell szolgálnia minden műfajt, mint egy népszínháznak, így kell működnünk, de a szó nemes értelmében.
Most már azért belelátsz a dolgok anyagi hátterébe is. Mennyire megvalósítható ez a terv a jelenlegi pénzügyi keretek, lehetőségek mellett?
Nem rózsás a helyzet, de most sehol sem az. Minden terület egy kicsit bajban van most anyagilag.
Ez a vírusjárvány is arra figyelmeztet minket, hogy nem mindig a pénzhiány gátolja meg azt, hogy nagyszerű produkciók keletkezzenek.
Mi most nem fogunk követelőzni, mert a megye is bajban van. Nem arról van szó, hogy van egy gaz megyénk, amely nem akar a magyar kultúrára pénzt adni. Hanem arról szól, hogy van egy megye, ahol az adók nem úgy folynak be, mint ahogy egyébként beszoktak, hatalmasak ott is a veszteségek. Ez egy közös tehervállalás, amit tiszteletben kell tartanunk. Jelenleg abból kell gazdálkodnunk, amink van.
Sok sikert kívánunk a nagyszerű és előremutató elképzelések, tervek megvalósításához! Mindehhez kitartást, sok kreativitást, összetartó társulatot, jó külsős segítőket, szilárd családi alapot és legfőképp, jó egészséget kívánok!
Köszönöm a beszélgetést.
Králik Róbert, ATEMPO.sk
Fotó: Éder Vera (MMA), Soproni Petőfi Színház, Göbölös Lajos
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!
