A Quimby zárta az idei Gombaszögi Nyári Tábort. A zenekar tagjaival beszélgettünk vasárnap este a nagykoncertjük előtt. Fesztiválokról, utazásról és egy versről, aminek nem is Varangykirály a címe.
Ti már nem először jöttök Gombaszögre, utoljára 2013-ban voltatok. Milyen érzés visszatérni?
Balanyi Szilárd Sziszi: Nekem jó emlékeim vannak a fesztiválról, nagyon jó volt.
Kiss Tibor: Küzdöttünk egymással ezen a fesztiválon, hogy meg tudjuk-e csinálni vagy nem. Eléggé össze kell húznunk a nadrágszíjat, a produkciót is egyszerűbbre kell venni, hogy beleférjünk ennek a fesztiválnak a költségvetésébe. Tehát nagy szívvel, kis gázsival fogunk távozni, de nagyon szívesen jöttünk. Tehát tényleg emocionálisan is tapadunk a helyhez.
Felléptek egyébként egy csomószor külföldön is, most külföld alatt ilyeneket értek, hogy London vagy Amszterdam. Milyen érzés utána a határon túli helyeken játszani, egyáltalán van-e még külföld feelingje ezeknek a helyeknek?
Tibi: Ha belevesszük a felvidéki, erdélyi vagy a külföldi európai turnékat, azért most már ilyen 20-25 százalékban külföldön lépünk fel. Nekünk ez azért jó, mert egy másfajta kaland, picit más a rezgése. Kimegyünk mi is, külföldre utazunk, mindenki megy a saját hülyesége után, van, aki vásárolni, van, aki bolhapiacozni, hangszerüzletekbe. Igazából olyanok, mint egy csapatleépítő tréning, és utána úgy jövünk haza, hogy jó volt, de elég volt. Tehát nem lenne jó olyan világsztárnak lenni, aki állandóan ezt csinálja. Két hét alatt elmegyünk, mondjuk, hét-nyolc útra külföldre Európába, és utána úgy jövünk haza, hogy köszönjük szépen, most már elég volt. Tök jó, mint egy kirándulás, másrészt olyan érzése van az embernek, hogy mégiscsak viszi a saját kultúráját. Jó pár városból, országból van akár 20-30 százalék, aki nem magyar. A magyar diaszpóra a gerince a közönségünknek, de emellett hozzák a barátaikat, van benne egy ilyen plusz valami, hogy olyanok is látnak, akiknek ez egy ritkább falat. Mondjuk nem tojásrántotta, hanem bonyolult szerkezetű steak vagy narancsos kacsa :-)
Akkor evezzünk egy kicsivel sötétebb vizekre. A tavalyi tusványosi koncerteteknek elég felemás lett a visszhangja. Változtatott ez bármit rajtatok, a hozzáállásotokon? Más felkéréseket fogadtok el vagy utasítotok vissza azóta, vagy minden ugyanúgy megy, mint addig?
Tibi: Hát egyre mérgesebbek vagyunk. Mi oda megyünk, ahova szívesen hívnak, függetlenül attól, hogy politikai színezete van a helynek, ahol éppen játszunk, erre nem tudunk odafigyelni. Sőt, Tusványoson nagyon kedvesek voltak (ott van egy olyan irányelv, hogy maximum kétévente lehet egy produkció), hogy tényleg szerettek volna meghívni minket következő évre. Pont emiatt, hogy nehogy már a nyúl vigye a puskát, és jövőre szerintem ha tudunk, akkor megyünk. Ez nem változtat, kaptuk mi a pofont jobbról-balról, néha indokoltan, néha indokolatlanul, de hát ilyen az élet, ezt el kell fogadni.
Azért jutott ez eszembe, mert végül is Gombaszög is hasonló jellegű rendezvény, rengeteg a párhuzam, még azt is beleértve, hogy Gombaszöget is érik kritikák a valamilyen szintű átpolitizáltsága miatt. Ezért merült fel bennem, hogy volt-e valami ellenérzésetek, vagy nem igazán.
Tibi: Szarom le. Embereknek jöttünk játszani, emberi szívvel emberi szívekhez. A politika olyan, hogy annak néha ott kell bizonyos helyeken lenni, és azt kell éreztetnie, hogy rá tudja tenni a tappancsát az emberi lélekre. Legyünk olyan erősek, hogy ezzel ne foglalkozzunk! Nyilván konkrét pártpolitikai rendezvényre nem megy a zenekar természetesen. Aztán ki tudja, talán egyszer lesz olyan párt vagy rendszer, amit lehet ünnepelni, de nem láttam még olyat.
Még egy közelmúltbeli esemény van, amikor nem egy új lemezzel vagy koncerttel kerültél a hírekbe, ez pedig a Varangykirály. A sajtó felkapta, megrágták, kérődztek rajta, csámcsogtak rajta.... Sejtetted, hogy ez lesz a visszhangja?
Tibi: Tudod mi annak a versnek, illetve a dalnak igazából a címe?
A média így ránézésre a Varangykirály címet adta neki, azt hittem, az az. De most már megkérdezem: mi a címe?
Tibi: Az a címe, hogy Miért? Tehát egy kérdésfelvetés az egész vers. Az összes sor szinte abban a versben a köznyelvből van, ezeket én taxiban hallottam vagy médiában. Annyi az egésznek a lényege, hogy semmi olyat nem mondtunk, amit nem rengeteg ember mondott boltokban, ünnepségeken, taxiban, házibuliban, színházban. Már az is rossz, hogy a címét se kérdezték meg, annyit tanultam ebből, hogy bármit használhatnak bármire.
Érdekel, milyen érzés így utána, főleg, hogy nem vettem észre, hogy ezt bárki is megkérdezte volna.
Tibi: Felkavaró, rádásul szerintem valami fura is van abban, hogy mennyi kortárs költő, publicista irigyelhetett, mert nem kaptak annyi megvilágítást egy év alatt, mint amennyit én kaptam. Valahol ez is szégyen, de ha híd lehetek a magyar kortárs lírához, költészethez, irodalomhoz, akkor természetesen vállalom ezt a mártirisztikus szerepet. Figyelj, bírom, és pokolban is edződött kölyök vagyok.
Még egy lazább kérdés így a végére: tudjátok már, mit játszotok este? Vagy ez a színpadon dől el?
Sziszi: A műsort általában Tibi szokta valakivel kooperálva a koncert előtt összerakni, semmi különös nincs benne. Megnézzük, hogy az adott helyszínhez mi passzol, berakjunk-e több lassú számot vagy kevesebbet. Nagyon hideg lesz este állítólag, ezért aztán az elejét picit megpörgetjük a műsornak, hogy az emberek is frissek maradjanak, nagyjából így néz ki.
Köszönjük szépen!
Tibi: Mi is! És csókoljátok meg ti is a Varangykirályt!
Ígérem, megkeresem a patakban és megcsókolom!
Wawruch Róza, ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!
