Molnár Levente operaénekes születésnapjára

Ma ünnepli születésnapját Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas népszerű operaénekes, érdemes művész.

Az erdélyi Gyergyóremetén látta meg a napvilágot 1983. április 5-én. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskolában is több ének- és népdalversenyt megnyert.

"Első élmények, amik azzá tettek, ami vagyok vagyis, amikre emlékszem, az a szüleim által belém táplált természet és állatvilág, valamint a teremtő szeretete, tisztelete és a jóság gyakorlása. Családunk egyes értékei a nóta, az irodalom, a népzene, talán ezek adták gyökerét mai tevékenységeimnek."

Sikeresen felvételizett a Nagy István Zene és Képzőművészeti Líceum magánének szakára, majd a nagyváradi Zeneakadémiára is felvételt nyert.

 

 

Az érettségi után, 18 évesen debütált az aradi Nemzeti Színházban, 21 évesen pedig Budapesten, a Magyar Állami Operaházban játszott főszerepeket. Nemzetközi bemutatkozására 2007-ben a Cardiffi Énekversenyen került sor, ahol döntősként Carlo Rizzi vezényletével mutatkozott be. Egy évvel később már a londoni Covent Gardenben énekelt, 2009-től, öt éven át pedig a müncheni Bayerische Staatsoper társulatának egyik vezető baritonja volt.

Az elmúlt években Berlinben, Bécsben, Bordeaux-ban, Münchenben, Londonban, Tokióban és Madridban is fellépett, dolgozott például Juan Diego Florez-szel és Rost Andreával, valamint Marco Armiliato, Ascher Fisch, Zubin Mehta és Kent Nagano világhírű karmesterekkel.

2015-2016-ban a New York-i Metropolitan közönsége előtt két főszerepet is énekelt.

 

 

2017-ben a Kossuth- és Jászai-díjas Vidnyánszky Attila rendezésében, Erkel Bánk bánjának címszerepében léphetett színpadra, amely előadás 2018 októberében a New York-i David H. Koch Theaterben is debütált. Alakítását Fred Plotkin, az USA egyik legkiválóbb opera-szakértője, a WQXR, amerika első kereskedelmi-klasszikus zenei rádiójának munkatársa a 2018-as év egyik meghatározó alakításaként említi, dicséretben részesíti Molnár Levente Bánk bánját a Lincoln Centerben. Nem kisebb nevek mellett szerepel a neve, mint Placido Domingo és Thomas Hampson.

2018 augusztusában a Magyar Nemzeti Színház meghívására, a Csíksomlyói Passió „hazatérése” alkalmából újraálmodott előadásban lépett színpadra Pilátus szerepében, a csíksomlyói Nyeregtetőn, 25 000 ember előtt.

 

 

A 2018/2019-es évadban, a Magyar Állami Operaház előadásai mellett, visszatért Münchenbe is. A 2019/2020-as évadban pedig többek között San Franciscóban és Tel Avivban is énekelt.

2019. február 21-én jelent meg első szólólemeze, Nagyok, melankolikusok, vidámak, hősök címmel (angolul: Giants, tragedians, comedians, heroes), a Universal Music Hungary gondozásában.

 

 

2016-ban művészi munkáját Liszt Ferenc díjjal ismerték el. 2017 júliusában szülőfalujában, Gyergyóremetén díszpolgári címmel tüntették ki, még ebben az évben Magyar Örökség díjat is kapott. 2022-ben a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központja által alapított Hevesi Sándor-díjjal ismerték el a magyar nyelvű színházi kultúra nemzetközi elismertetéséért végzett munkáját. 2023-ban Érdemes Művész lett.

ATEMPO.sk
Fotó: Zsólyomi Norbert

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM