Ma ünnepli 55. születésnapját Balázs Pali énekes.
Békéscsabán látta meg a napvilágot 1968. július 25-én. 14 éves korában (1982) járt először barátaival egy könnyűzenei koncerten, s a középiskolában elhatározta, hogy ő is zenélni szeretne. Társaival megalapította – Refrakció néven – első amatőr zenekarát. A fiatalos lendület pusztán néhány évig tartott, így a zenekar 1987-ben feloszlott.
1990-től több éven keresztül szórakoztatta az éjszakai bárok, éttermek, klubok vendégeit. 1996-ban jelent meg Slágerek Házibulihoz 1. című, első magánkiadású kazettája, rajta az 1970-es, 1980-as évek legnépszerűbb romantikus dalaival. A kazetta nagy sikert aratott a közönség körében. Még ez év novemberében folytatásképpen egy újabb albuma látott napvilágot Slágerek Házibulihoz 2. címmel.
Balázs Pali 1. és 2. lemezének dalaival 1997-ben megtartotta élete első önálló koncertjét és még abban az évben megjelent a folytatás Slágerek Házibulihoz 3 címmel. 1997–1998 között olyan slágereket énekelt, mint a Se veled, se nélküled, a Kék a szeme és a Húsz év múlva című dalok.
1999-ben felfigyelt rá az EMI lemezkiadó, és öt évre szóló szerződést ajánlottak neki. Ekkor jelent meg a Romantikus Slágerek címet viselő nagylemez, amely nagy siker lett és 2000-ben átvehette élete első aranylemezét. Az EMI gondozásában jelent meg a Nem adom kölcsön a szívem című lemeze, rajta a feldolgozások mellett hat új Kaszás Péter-dallal, majd a Mindig úgy szeress album is.
2002-ben megalapította Happy Records nevű saját lemezkiadóját, ahol több mint tíz lemeze jelent meg. Huszadik, jubileumi album Egyszer próbálj ki címmel 2022-ban jelent meg, rajta, 11 új saját szerzeményével.
Rendszeresen szerepelt Lagzi Lajcsi népszerű showműsorában, a Dáridóban, majd később a Muzsika TV-n indult Zenés Randevú című műsora.
2007-ben, majd 2020-ban is a MAHASZ Fonogram Magyar Zenei Díjátadó Gálán a „Hazai Szórakoztató Zenei” kategóriában lett győztes. 2011-ben pedig Zámbó Jimmy díjban részesült.
Balázs Pali rendszeresen sportol, húszéves koráig igazolt labdarúgó volt. Tagja a Magyar Zenészválogatott és a Magyar Színészválogatott labdarúgó csapatnak.
Roni, ATEMPO.sk
Fotó: Balázs Pali FB