Felvidékről indult – Tóbisz Tinelli Tamás, a Misztrál alapítótagja

Ma ünnepli születésnapját Tóbisz Tinelli Tamás gitáros, énekes, zeneszerző, verséneklő, a Misztrál együttes alapítótagja.

Rimaszombatban látta meg a napvilágot 1978. január 28-án. Itt végezte iskoláit. Testvére Tóbisz Titusz operaénekes, a Kassai Operaház tagja.

Már fiatalkorától foglalkoztatta zene. A kezdetekben a rockzene állt hozzá közel, majd 16 éves korában megzenésítette egy Balassi Bálint és egy Bornemissza Péter verset, amivel már felléptek testvérével a Balassi Bálint Énekmondó Versenyen Budapesten. Mellette aktív cserkész is volt.

 

 

1996-ban, 18 éves korában Magyarországon kezdett tanulni. A Krónikás Zenedében ismerkedett meg Heinczinger Miklóssal és Török Mátéval. A közös zenélésekből alakult meg a vers-zene műfajban mára patinás nevet szerzett formáció, a Misztrál együttes.

A zene és a vers nagy találkozása – ilyen volt az idei HANG-ÁR

OTT VOLTUNK: Ilyennek láttuk a koncerteket a Jurtanapokon

A zenekarral több száz hazai és külföldi fellépés, illetve tizenöt zenei albummal a háta mögött, 2018-ban megjelentette első szóló albumát “Daliás idők” címmel. A lemez általa megzenésített Arany János verseket tartalmaz, két CD-n. Az egyik korong gyerekek számára, a másik felnőtteknek készült.

 

 

Szóló koncertjein a különböző művészeti irányzatok különleges zenei ötvözete hallható klasszikus és kortárs költők műveinek megzenésített és megénekelt formájában. Előadásainak érdekes részét képezi a történetmondás, vagyis a valóság és legenda kapcsolatának bemutatása.

Azt vallja: „a jó zene az stílusfüggetlen”.

 

 

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Tóbisz Tinelli Tamás FB