20 éves Boros Misi zongoraművész

Ma ünnepli 20. születésnapját Boros Misi Junior Prima díjas, a Magyar Klasszikus Zene Ifjú Nagykövete díjas zongoraművész.

Pécsen született 2003. április 11-én. Misi 3 éves korától mutatott hangsúlyozott zenei és ritmikai érdeklődést, amikor az óvodai dalokat saját ritmusban és mozgással különféle módon elénekelte. Ehhez 3 éves korában karácsonyra gitárt kért. 5 éves korában kapott bátyjával közösen zongorát, azóta szabad idejének nagy részét a zongora mellett tölti.

Az első pillanattól hangzásokat kísérletezett a zongorán, saját dallamokat talált ki, amit aztán újra meg újra eljátszott, variációkkal.

6 éves korától tanul zongorát és hegedűt a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskolában, tanára Megyimóreczné Schmidt Ildikó.

 

 

8 éves kora óta minden korosztályos országos versenyt megnyert: kétszer Bartók Béla Zeneiskolai Zongoraversenyt (2011 és 2014) kiemelt nívódíjjal, egyszer-egyszer a Nyíregyházi Zeneiskolai Zongoraversenyt (2013), és egyszer a Chopin Zongoraversenyt (2014).

Nemzetközi zongoraversenyen nyert első díjat Boros Misi Párizsban

Boros Misi Svájcban kapott zongorista díjat

Versenyzett Rómában, Milánóban és Párizsban is, valamennyi versenyen számos különdíjat is kapott. 2013-ban Rómában nemzetközi zsűri előtt (olasz, argentin, cseh tagok) megnyerte a 8. Mozart Zongoraversenyt a legfiatalabbak kategóriájában és 99/100 ponttal a verseny abszolút győztese lett.

2014-ben a legfiatalabbak korosztályában megnyerte a Magyar Televízióban közvetített Virtuózok versenyt.

 

 

2017 óta Bogányi Gergely a mentora, és a müncheni Müncheni Zene- és Színházművészeti Főiskola BA hallgatója.

Megjelent Boros Misi ifjú zongoraművész első lemeze

Több mint 200 koncertet adott már szerte a világban. 12 évesen debütált a Zeneakadémia nagytermében, ahol a Győri Filharmonikus Zenekarral lépett fel. Fiatal kora ellenére már Londonban, New Yorkban, Milánóban, Párizsban, Stockholmban, Göteborgban, Brüsszelben, Sao Paulóban, Tokióban, Oszakában és Pekingben is koncertezett.

8 perces álló taps Boros Misinek és Balázs-Piri Somának Katarban (+VIDEÓ)

Óriási érdeklődés övezte Boros Misi zongoraművész első kanadai koncertjét (+FOTÓK)

Résztvevője volt a világ legrangosabb kurzusainak, többek között a Philadelphia Young Pianists’ Academynek, illetve PianoTexasnak is.

 

 

Fontos számára a klasszikus zene szélesebb körben való megismertetése.

Kiemelkedő tehetségét olyan művészek ismerték el, mint Plácido Domingo és Vásáry Tamás. 2016-ban elnyerte a Junior Prima-díjat. 2020-ban a Magyar Klasszikus Zene Ifjú Nagykövete lett. 2022-ben a Virtuózok virtuózai közé választották.

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Boros Misi FB