Ma ünnepli 80. születésnapját Moór Marianna Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Budapesten látta meg a napvilágot 1943. február 5-én.
1957-ben debütált A tettes ismeretlen című filmben, ahová Ranódy László rendező akkor választotta ki 8750 kislány közül.
1965-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát Szinetár Miklós osztályában. Aranydiplomáját 2015-ben vette át az akkor 150 éves Színház- és Filmművészeti Egyetem tanévnyitóján.
1965–1969 között a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. 1969–1984 között a Nemzeti Színház tagja volt. 1984-ben csatlakozott a Madách Színház társulatához, majd 1992-ben visszatért a Nemzetibe. 2000-2022 között a Pesti Magyar Színház tagja volt.
A színház mellett számos filmben és tévéjátékban is szerepet vállalt. Eleinte drámai szerepeket alakított, de kiváló humorát, stílusérzékét hamar észrevették.
https://www.youtube.com/watch?v=NDzp2KyjCl8
Láthattuk a Szent Péter esernyője és A beszélő köntös klasszikusokban. Egyik főszereplője volt az 1964-ben bemutatott Sodrásban című filmdrámának, 1976-ban két legendás filmben is lehetett látni, az Ötödik pecsétben és az Árvácskában, 1978-ban pedig A ménesgazdában. A nyolcvanas-kilencvenes években is többször állt kamera elé, olyan alkotások származnak ebből az időszakából, mint a Tegnapelőtt, az Elcserélt szerelem vagy az első magyar akciófilm, a Dögkeselyű. A 2000-es években A temetetlen halott, valamint az Apolka – Egy emlődaganatos nő története című ismeretterjesztő filmjen szerepelt (a kórral maga a színésznő is megküzdött). Játszott a Robog az úthenger, Linda, Nyolc évszak, Barátok közt sorozatokban is.
https://www.youtube.com/watch?v=aBZ9Y-Ffx7k
Munkásságát 1969-ben és 1978-ban is Jászai Mari-díjjal ismerték el. 1981-ben Farkas-Ratkó díjat, 1983-ban SZOT-díjat, 1984-ben érdemes művész elismerést kapott. 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettje, 1999-ben kiváló művész lett. 2001-ben Sík Ferenc emlékgyűrűvel, 2003-ban Főnix díjjal jutalmazták, 2004-től a Halhatatlanok Társaságának örökös tagja. A Kossuth-díjjal 2004-ben tüntették ki. 2011-ben Pécsi Sándor-díjjal, 2014-ben Kállai Ferenc Életműdíjjal tüntették ki. 2020-ban Pro Urbe Budapest díjban részesült, 2021-ben a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíját vehette át.
Első házasságából, Sára Sándort a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőrtől született fia, Sára Balázs Balázs Béla-díjas operatőr.
ATEMPO.sk
Fotó: Kotnyek Antal, Domonkos Sándor/Fortepan, pestimagyarszinhaz.hu
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!