Náray Erika színésznő, énekesnő, szinkronszínész Egerben született 1967. november 29-én.
Az Egri Tanárképző Főiskola Gyakorló Zenei Általános Iskolájába járt, nyolc évig csellózott. Szentesen a Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatán töltötte középiskolai éveit.
Alföldi Róbert, Börcsök Enikő, Gazdag Tibor, Kerekes Viktória voltak osztálytársai.
18 évesen (1985) felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola prózai szakára. Gyakorlatait a Vígszínházban és a Pesti Színházban töltötte, ahol kisebb-nagyobb szerepeket kapott. A Budapesti Operettszínházban az Ének az esőben című darabban ő játszotta Kathy szerepét, és Vas János tanár úrnak köszönhetően, az egyetemi évek alatt kapta meg első szinkronszerepeit is. Osztályfőnökei Szinetár Miklós és Léner Péter voltak.
1991–1995 között a Golden Era zenekarban jazz standardeket, 1995–1998 között a White Chocolatesban funkyt, soult és R&B-t énekelt.
1996-ban végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz szakán és a szinkronizálás mellett a Vigadóban, esténként a Musical Worldben lépett fel
2002-ben Szolnokon bekerült egy Ács János által rendezett darabba. 2003 szeptemberétől a Mozarton kívül szerepelt a Rómeó és Júliában (Dada), a Sweet Charityben (Gagarina) és a Hello Igenben (Prostituált), a 3. évadtól kezdve pedig a Szépség és a szörnyeteg című Walt Disney-produkcióban alakította Teamamát. 2009 júliusától a Szép nyári nap című Neoton musicalben alakította Rózsikát, a tábor szakácsnőjét, vagy Panni nénit, az orosztanárt. 2010. január 19-étől már a Lili bárónő című operettben Illésházy Krisztina grófnőként szerepelt. 2010 márciusától egy újabb Lévay-Kuncze-musicalben, a Rebeccában alakította Mrs. Van Hoppert.
A színház mellett filmben és tévésorozatokban is láthattuk őt (A mi kis falunk, Drága örökösök), de sokan a hangját is ismerhetik olyan alkotásokból, mint az X-Akták (Scully ügynök), Az elnök emberei (Madeline "Mandy" Hampton), A Grace klinika, 24, Jóbarátok és még sorolhatnánk.
2005-ben elnyerte a színházi közönségdíjat, a Súgó Csigát, mely élete egyik legkedvesebb szakmai emléke.
ATEMPO.sk
Fotó: Momkult
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!