Szersén Gyula a magyar szinkron legendája volt

Szersén Gyula Jászai Mari- és Tolnay Klári-díjas színművész, népszerű szinkronszínész volt, akit gyönyörű orgánuma révén ismerte a nagyközönség.

Terence Hill, Charles Bronson és William Shatner magyar hangja, akinek olyan filmekben hallhattuk a hangját, mint a Volt egyszer egy Vadnyugat, Cápa, A szupercsapat, Maffiózó.

 

Szersén Gyula 1940. november 22-én született Budapesten. Szülei Szersén Gyula és Szeszák Margit voltak. 1965-ben szerzett oklevelet a Színiakadémián, de már 1958-tól szerepelt az Állami Déryné Színházban illetve a Vígszínházban.

A színművész közel négy évtizedig volt tagja a régi Nemzeti Színháznak. De játszott a Gyulai Várszínházban, a Piccolo Színházban, és a Budaörsi Játékszínben is.

Színpadi szerepeinek a száma meghaladja a százat, nagy sikerű darabokban láthattuk az elmúlt évtizedekben.

 

 

Számtalan televíziós és rádiós produkcióban is főszerepek sorát alakította, valamint olyan filmekben láthatta a közönség, mint a Jancsó Miklós rendezte Szegénylegények, vagy a Gaál István által jegyzett Sodrásban, a Vad Szigetköz című természetfilmben pedig az ő jellegzetes hangja kísért minket végig a gyönyörű magyar tájakon.

Jellegzetes hangja miatt évtizedek óta szinkronizált. A szinkronstúdiókban olyan sztároknak kölcsönözte hangját, mint Charles Bronson (Volt egyszer egy Vadnyugat), Paul Newman, Terence Hill vagy éppen William Shatner (Star Trek). Utóbbi munkái kapcsán Szersén Gyula 2018-ban átvehette a szinkronszakma által adományozott Életműdíjat is.

Ő szólaltatta meg Steven Spielberg Cápájának cápvadászát, Quintet, A szupercsapat Hannibalját, de gyakran szinkronizálta David Attenborough-t annak természetfilmjeiben.

Színházi munkásságát 1986-ban Jászai Mari-díjjal, 2018-ben Szinkronszakma életműdíjjal és 2020-ban Tolnay Klári-díjjal ismerték el.

 

 

80 éves korában váratlanul hunyt el 2021. március 17-én.

ATEMPO.sk

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM