75 éves Venczel Vera

Ma ünnepli 75 születésnapját Venczel Vera Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

A művésznő Budapesten született 1946. március 10-én. Gyermekkora óta tudatosan erre a pályára készült. A családi háttér, a szülői indíttatás mellett nagyszerű pedagógusok, művészek készítették fel a színészet mesterségére. A középiskolai szakkörök mellett az akkori neves színművésznő, Makay Margit nemcsak szakmai tudást, hanem annak szeretetét is átadva tanította, fejlesztette tehetségét.

„Valójában ő indított el a pályán, ő volt, aki először hitt bennem, akinél az alapokat megtanultam, akinek a személyisége döntően befolyásolt, nemcsak színésznőként, hanem az egész életben” – mesélte korábban Juhász Dósa János gömöri újságírónak.

Gimnazistaként játszott első két filmjében: Máriássy Félix Karambol (1963), és Esztergályos Károly Egy csónak visszafordul (1963) című alkotásában.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolára elsőre felvették, osztályfőnöke az a Pártos Géza lett aki nemcsak kiváló rendező, de remek pedagógus is volt, de tanára volt a kiváló énekmester Ónody Márta is. Pártos a Madách Színház rendezője volt, tanítványait szívesen látta volna saját anyaszínházában. Azonban Várkonyi Zoltán, akinek talán már a főiskolai felvételin feltűnt, másodév végén szerepet adott neki a Vígszínházban. Ettől kezdve nemcsak a főiskola Ódry színpadán, hanem a Vígszínházban (Heltai: A néma levente, 1966, valamint Weingarten: A nyár, 1967) is megmutatta tehetségét, rátermettségét.

A kritika ígéretes tehetségnek tartotta, s a Vígszínházban és a filmekben még többet tanult az akkori színészóriásoktól. Együtt dolgozott a kor szinte minden jelentős magyar rendezőjével Makktól-Fábriig, Várkonyitól-Keleti Mártonig, együtt játszott olyan művészekkel, mint Kiss Manyi, Pécsi Sándor, Latinovits.

A főiskola harmadik-negyedik évében már rendszeresen játszott a Vígben, forgatott a filmgyárban, és egymás után kapta a szerepeket a televízióban. A mozi tette országosan ismertté olyan filmekkel, mint a Kárpáthy Zoltán (1966), az Egy szerelem három éjszakája (1967), a Tanulmány a nőkről (1967), az Egri csillagok (1968). A színészdiplomát 1968-ban vette át. A színházban és a filmekben nyújtott színvonalas alakításainak köszönhetően Várkonyi azonnal leszerződtette a Vígszínházhoz.

 

 

Kezdetben naiva szerepek egész sorát osztották rá a rendezők (Csehov: Ványa bácsi 1970, Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő 1971), megjelenése, törékeny alkata ilyen szerepekre predesztinálta. Későbbi évadokban még mindig a tiszta női, lírai alakok találták meg, de szerepjátéka sokkal mélyebbé, drámaibbá vált (Tersánszky: Viszontlátásra, drága! 1972, Garcia Lorca: Bernarda Alba háza 1976).

A színház mellett a televízió aknázta ki igazából a romantikus naiva alakokból kinövő művész lehetőségeit. Kivételes érzékenységgel és átéléssel megformált alakjait (Pillangó 1970, A fekete város 1971) több tévés fesztiválon díjazták, ismerték el. A Pillangó című Móricz tévéadaptáció női főszerepének megformálásáért Monte-Carlóban átvehette az Arany Nimfa-díjat.

A televízió sorra adta a jobbnál jobb feladatokat. 1970 és 1980 között egyetlen mozifilmben sem, míg 36 televíziós alkotásban kapott többnyire főszerepet. Klasszikus és közelmúltban játszódó történetek figurái emlékezetes alakításaival fonódnak össze. Ebben az időszakban, 1975-ben kapta pályájának első állami kitüntetését, a fiatal, kiemelkedően teljesítő színművészeknek járó Jászai Mari-díjat. A színház mellett a televízió, a szinkron, és a rádió adott sok méltó feladatot. Rádiós szerepeiről ritkán esik szó, pedig ugyanúgy egész embert, művészt kíván, mint egy film vagy színdarab. A Mándy Iván: Játék a téren hangjátékban nyújtott alakításáért megkapta 1977-ben a Kritikusok díját.

 

Venczel Vera

 

Amikor a színházi szerepek sorában már nem volt ilyen szerencsés, kevesebb neki való szerep találta meg a Vígben, hívták más színházak vendégjátékra. Több olyan darabban játszhatott, melyek akkor nem illettek a Vígszínház profiljába. A García Lorca: Csodálatos vargáné, Sarkadi: Oszlopos Simeon, Goethe: Torquato Tasso, Márai: Kaland, Kyle: Zúzódás, Claudel: Angyali üdvözlet, valamint a Budaörsi Passió olyan színházi művek, melyek gazdagabbá tették művészi pályáját.

Hűséges alkat, az egykor sokat adó színháznak ma is tagja. Az elmúlt évadokban újra több szerepben mutathatta meg tehetségét, új arcokat, jellemeket megformálva (Esterházy: Búcsúszimfónia 1996, Brecht: A kaukázusi krétakör 2003, Maeterlinck: A kék madár, Mayenburg: Haarmann 2006). A film is újra felfedezte, többévi szünet után ismét látható volt a hazai mozikban (Szabó István: Rokonok, Bacsó Péter: De kik azok a Lumnitzer nővérek?).

 

 

Hetvenötödik születésnapján a Vígszínház A vörös oroszlán műsorra tűzésével tiszteleg Venczel Vera előtt ami online érhető el.

Venczel Vera munkásságát számos díjjal, kitüntetéssel ismerték el. Ezek közül íme néhány fontosabb: 1987-ben Kazinczy-díjat, 2003-ban és 2011-ben Ruttkai Éva-emlékdíjat, 2005-ben Páger Antal-színészdíjat kapott.

2008-ban a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett, 2010-ben érdemes művész, 2016-ban kiváló művész címmel ismerték el, 2014-ben elsőként tüntették ki a Szepes Mária-díjjal, 2016-ban Tolnay Klári-díjat kapott, 2018-ban Prima díjas lett.

ATEMPO.sk
Fotó: Fortepa (Bojár Sándor)

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM