Manfred Mann, eredeti neve Mike Lubowitz, Dél-Afrikában látta meg a napvilágot. Zenei karrierje Londonban teljesedett ki, ahová 1961-ben került.
Hangszere a zongora és az orgona, de olykor énekhangját is adta a produkcióhoz.
Első zenekarát 1962-ben alapította Mann-Hugg Blues Brothers néven, ami elsősorban jazz-zenekarként indult útjára, majd a könnyedebb blues felé vették az irány és végül a rythm and blues dalaikkal érték el a legnagyobb sikereiket.
Ekkor változtatták meg a zenekar nevét Manfred Mannre és a hatvanas évek egyik legnagyobb slágergyárosai lettek. Nagy sikere volt a Do Wah Diddy, a Pretty Flamingo, a 5-4-3-2-1.
1969-ben elege lett a pop dalokból és a jazz-rock felé fordulva megalapította a Manfred Mann Chapter Three-t.
Majd Mann két album után újra váltott és 1971-ben megalakította a progressiv rockot játszó Manfred Mann's Earth Bandet, amivel már közel két évtizedig zenéltek. A csapat a slágerlistákon legmagasabbra Bruce Springsteen Blinded By The Light című dalának feldolgozásával jutott.
EZ, ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!