Vox Camerata – bemutatjuk a XVII. Kodály Napok résztvevőit

A Vox Camerata kamarakórus 1990-ben kezdte meg működését Pápai Márta vezetésével Dunaszerdahelyen. Az alapító tagokat, ill. a kórus magvát ekkor a dunaszerdahelyi zeneiskola tanárai alkották. 1990-től egészen 1997-ig több mint 100 alkalommal álltak színpadra. Számos elismerést tudhattak maguknak: Aranykoszorús minősítést kaptak a galántai Kodály Napokon. A Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen ezüst diplomával jutalmazták munkájukat. Az olaszországi Riva del Garda rangos nemzetközi kórusversenyen pedig bronzérmet énekeltek. 1997- től a Vox Camerata életében egy beálló korszak következett.

2011-ben újraalakult a Vox Camerata Németh Borbálának, a dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola énektanárának köszönhetően. Az újjáalakult kamarakórus a Csaplár Benedek Művelődési Központ és a dunaszerdahelyi Csemadok Vámbéry Ármin Alapszervezete alatt működik. Célja, hogy színesítse Dunaszerdahely város zenei életét, valamint hogy megerősítse az itteni magyarok identitástudatát és szeretetét a zene iránt. Az elmúlt hat évben számos fellépést tudhatnak maguk mögött, főleg Dunaszerdahelyen és környékén, de vendégszerepeltek már a határon túl is.

Németh Borbála 2016 januárjáig vezette a kórust. 2016 januárjától a Vox Cameratát Zöld Ágnes vezeti. A kórus repertoárja nagyon színes, hiszen a komolyzenei daraboktól kezdve a klasszikus darabokon keresztül a könnyed stílusig szerepelnek kórusművek a repertoárban. 2015-pozsonyi székhelyű Nemzeti Népművelési Központ-Felnőtt Énekkarok Országos Versenyén és Seregszemléjén Kassán bronzsávos minősítésben részesültek.

 

Zöld Ágnes
A kórus karnagya Zöld Ágnes.

ATEMPO.sk