2024. november 25-én, hétfőn este egy igazi különlegesség, a svéd Dirty Loops ad koncertet Budapesten, az Akvárium klub Nagyhalljában.
A zenekart 2008-ban három barát Aron Mellergård, Jonah Nilsson és Henrik Linder alapította, mint egy kísérleti projektet. Az áttörő sikert Lady Gaga „Just Dance” című dalának feldolgozása hozta meg számukra, amin felbuzdúlva még több dalt dolgoztak fel együtt. A kísérleti projektet kinőve és a YouTubera feltöltött anyagok sikere végül egy lemezszerződéshez vezetett, amelyben Andreas Carlssonnal és David Fosterrel dolgoztak együtt.
Az első albumuk „Loopified” címmel 2014-ben jelent meg, mely főleg eredeti dalokat tartalmazott. A megjelenést követően a Dirty Loops világkörüli turnéra indult, headlinerként és a Maroon 5 előzenekaraként.
2021-ben megjelent a „Phoenix” című albumuk, 2022-ben pedig a Dirty Loops együttműködött Cory Wonggal, aminek eredménye a „Turbo” című közös album lett.
2023-tól a Dirty Loops turnéra indult, és közben a következő albumukon dolgoznak, melyről már az első dal is napvilágot látott.
A koncertre a belépő 11500 forint. Kapunyitás 19.00 órakor.
ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!