A padlás - a Pannon Várszínház előadása (Bánki Nyár)

2025. július 5-én, szombaton 21.00 órától mutatja be a Pannon Várszínház A padlás című musicalt Bánkon, a Víziszínpadon.

Az előadás a Bánki Nyár programsorozat része.

A belépő elővételben 6000 forint, helyszínen 7000 forint, gyerekeknek 1500 forint.

 

Ez, az immár klasszikussá vált zenés játék ugyancsak az ifjúság identitásának kérdésével foglalkozik. A műfaji meghatározás pontos, hiszen mesés elemek, csodák, időutazások, szellemek és az ő kedves játékaik kísérik azt a történetet, melyben mában élő hőseink ármányok, féltékenységek, kicsinyességek, gyanúsítgatások, bűnözők, rendőrök, házmesterek szorításában próbálnak egymásra, azaz boldogságra találni. Mindezt Horváth Péter szellemes librettójában, Presser Gábor és Dusán Sztevanovity szinte kivétel nélkül slágerré vált dalaival élik meg. A transzcendenciával, a szellemvilággal, az idő és a tér relativitásával szembesülő fiatalok – megküzdve a való élet kisszerűségével is – más minőségű életre képesek, fel tudják fedezni egymásban és önmagukban a végtelent, túl tudnak lépni a hétköznapok sivárságán.

Szereplők

Rádiós – Havasi Tamás
Süni – Baranyi Hanna / Magashegyi Nóra / Takáts Boglárka / Lovas Juci
Mamóka – Oravecz Edit
Barrabás B Barrabás, a gengszter / Révész, aki külsőleg azonos Barrabással – Szelle Dávid
Herceg, szellem, 550 éves – Koscsisák András
Kölyök, szellem, 530 éves – Magashegyi Nóra / Lovas Juci
Lámpás, szellem, 670 éves – Kovács Gábor / Farkas Fruzsina
Meglökő, szellem, 560 éves – Farkas-Csányi Attila / Kuti Gergely / Perger Titán
Témüller, önkéntes – Csabai Pál
Detektív – Molnár Ervin / Béhr László
Üteg – Pintér Zoltán Dániel
Robinson, a gép – Guba Ákos / Lukács Félix

 

Alkotók

Díszlettervező – Kovács Yvette Alida
Jelmeztervező – Justin Júlia
Korrepetitor – Regovics Zsuzsa
Koreográfus – Krámer György
Társulatvezető – Oravecz Edit, Szelle Dávid
Rendező – Vándorfi László

ATEMPO.sk

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM