Katasztrófa, avagy Ember! Ez tragédia! - a Generáció Táncegyüttes előadása Salgótarjánban - ELMARAD!

ELMARAD! 2024. október 12-én, szombaton 18.00 órakor kezdődik a Generáció Táncegyüttes előadása Katasztrófa, avagy Ember! Ez tragédia! címmel a salgótarjáni József Attila Művelődési Központban.

A Generáció Táncműhely 2019-ben alakult, s három különböző formációval folytatja mindennapi tevékenységét. A Generáció Táncegyüttes a 2020-as évben átlépte a már ismert ifjúsági együttesi mivoltát, és egy országos, több együttest összefogó társulattá alakult. Tagjai kilenc szlovákiai magyar táncegyüttes kiemelkedő táncosai, szólistái. A már ismert Hazai Esszencia előadásuk után, a Generáció Kamara Társulattal karöltve, egy táncszínházi produkciót álmodtak színpadra.

A belépőjegy ára 4000 forint.

 

A társulat legújabb, egész estét betöltő műsorában Madách Imre: Az ember tragédiájának tizenegyedik színét vette alapul. A hagyományos kereteket feszegetve, a darab egy modern kori utazásra invitál, ahol az emberi lét mély kérdéseit firtatjuk. Nem adunk válaszokat, helyette kérdéseket vetünk fel, melyek a nézőket is elgondolkodtatják saját életük és a körülöttük lévő világ kapcsán. Ádám, Éva, és Lucifer - az emberi küzdelmek, dilemmák, és az értelem örök harcosai - keresztül vezetnek bennünket egy olyan történeten, amely a mai kulturális élet aktuális és időtlen problémáit tárja fel. A szerelem munkahelyi dimenzióitól kezdve, a hivatás és a munka közötti összetett kapcsolatán át, egészen a profi álmok és az amatőr realitások összefonódásáig - minden szál összekapcsolódik ebben a sejtelmes, mélyenszántó előadásban. A hatalom és az irányítás kérdéskörét is érintve, a darab arra ösztönöz, hogy újraértékeljük saját helyünket a világban. Az előadás egy közös felfedezésre invitálja nézőit, hogy választ kapjunk mi teszi tragédiává az emberi életet – vagy éppen ellenkezőleg, hiszen ez KATASZTRÓFA!, avagy EMBER! EZ TRAGÉDIA!

 

Tánckar

Koronczi Alexandra, Kalmár Annabella, Krasnovská Barbora, Greman Dorka, Duba Dorottya, Mészáros Dóra, Kukucs Eszter, Cséfalvay Franciska, Juhász-Bari Ildikó, Szabó Kamilla, Mészáros Kinga, Cződör Krisztina, Petro Krisztina, Soóky Laura, Klostermann Lea, Zsoldos Viktória, Kupec Zsófia, Ulbrik András Márk, Badin Szilárd, Barthalos Kristóf, Bitter Péter, Botló Gergely, Gálik Gábor, Juhász Sándor, Kellermajer András, Kovács Máté, Kupec Zsolt, Légár Dániel, Molnár András, Molnár Nikolas, Lukács Bence Márk, Domján Máté Sándor, Mészáros Kristóf, Pleva Levente, Tornóczi Benedek

Alkotók

Rendező: Gálik Gábor
Dramaturg: Varga Emese
Zene: Mgr. art. Lakatos Róbert
Szöveg: Madách Imre
Koreográfusok: Gálik Klaudia és Gálik Gábor
Művészeti munkatársak: Baranyai-Oláh Eszter, Hanekám Luca, Szabó Kincső, Baranyai Viktor, Gellén Péter, Juhász Bence Zsombor

ATEMPO.sk