Folytatódik az idei Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor ma este 20.30-tól. Ezúttal a második gyermekévad nyári táboráról, Balatonakaryattyáról jelentkeznek a tehetségek.
Az adásból kiderül, melyik az a 48 produkció, melyekkel a jövőhéten kezdődő élő műsorokban találkozhatunk péntek esténként a Dunán.
A MTVA és a Hagyományok Háza negyedszer megrendezett tehetségkutatójában a négy elődöntőt két középdöntő követi, a kategóriák győzteseire pedig a december 16-i döntőben derül fény. A 6-14 éves fiatalok négy kategóriában mutathatják meg tehetségüket: külön versenyeznek az énekes szólisták és énekegyüttesek; a hangszeres szólisták és zenekarok; a táncos szólisták és táncospárok; valamint a néptáncegyüttesek.
A Fölszállott a páva minden adásában kategóriánként három induló lép színpadra, a produkciókat hattagú szakmai zsűri értékeli:
A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas dalszerző, népzenekutató;
tagja Berecz István, a Fölszállott a páva első versenyének szólótáncos nyertese;
Agócs Gergely népzenész, néprajzkutató;
Kocsis Enikő táncművész, koreográfus;
Sebestyén Márta Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekes, előadóművész;
valamint Tímár Böske, a Csillagszeműek táncegyüttes alapítója, művészeti igazgatója.
Műsorvezetőként idén is Morvai Noémit és Novák Pétert láthatják a nézők.
Zaťko Ervin, ATEMPO.sk / MTI
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!